Fehérvár: Kovács Dániel külföldön folytatja – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.12.28. 12:29
null
Elhagyhatja a Vidit az ősszel partvonalon túlra kerülő Kovács Dániel (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Fehérvár FC kapusa, Kovács Dániel a görög élvonalbeli Volosznál folytathatja pályafutását.


A Nemzeti Sport értesülései szerint a görög élvonalbeli Volosz előrehaladott tárgyalásokat folytat Kovács Dániel szerződtetéséről és legkésőbb pénteken bejelenthetik, hogy szerződtetik.

A tavaszi szezonban még Kováccsal a kapuban harcolta ki a Fehérvár az NB I-ben maradást, de a nyáron érkezett a Puskás Akadémiától Tóth Balázs, és ő lett az első számú kapusa a fehérváriaknak. Ráadásul Kovács konfliktusba került a szurkolókkal is, így nem meglepő, ha távozik a klubtól.

A 29 esztendős játékos 2019 nyarán igazolt Soroksárról Székesfehérvárra, ahol 92 tétmeccsen védte a csapat kapuját, melyek közül 23-on nem kapott gólt.

A Niki Volosz és az Olympiakosz Volosz egyesüléséből 2017-ben létrejött Volosz FC 15 forduló elteltével a 10. helyen áll a 14 csapatos görög élvonalban.

Az NB I állása
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik