Több mint egy hónap után nyert újra bajnokit az MTK

Vágólapra másolva!
2023.11.10. 19:50
null
Szeptember vége után örülhettek újra bajnoki győzelemnek az MTK játékosai (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria nyílik
A labdarúgó NB I 13. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–ZALAEGERSZEGI TE 2–0 (0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,1923néző.Vezette:Káprály
Gólszerző:Kocsis G. (60.), Thiam (78.)

A találkozó onlive, szöveges tudósítása itt érhető el!

ZUHOGÓ ESŐBEN KEZDŐDÖTT a forduló, és ennek az elmúlt napokban történtek miatt lehetett jelentősége, ám a Hidegkuti-stadion gyepszőnyege kívülről tökéletesnek tűnt, ezen a talajon lehetett futballozni. Az MTK Pakson szerzett egy pontot (0–0), a ZTE Kisvárdán nyert legutóbb (1–0), de e két jó eredmény előtt a csapatok kimondottan gyengén szerepeltek, szóval egyértelmű volt a cél, itt is, ott is: muszáj javítani!

Érdekes volt, hogy a felek szinte teljesen megegyező hadrendben kezdték a mérkőzést, három belső védő és két csatár szerepelt a fővárosi és a zalai együttesben is, az egyik oldalon Bognár István, a másikon Yohan Croizet feladata volt a csatárok mozgatása, a játék szervezése.

Az első félidőt leginkább a küzdelem jellemezte, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, a legközelebb Varju Benedek állt a gólszerzéshez. Nemanja Antonov – nem akarjuk megbántani, de tőle szokatlan módon – két szenzációs, ráadásul teljesen egyforma cselt mutatott be a bal szélen: először átlépte a labdát, majd áttolta a rátámadó védő lába között, utána megismételte ugyanezt, a beadására érkezett a jobb oldalról Varju Benedek, akinek kicsit talán leperdült a lábáról a labda, amely így a lécről vágódott vissza.

A ZTE az első félidőben nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani a hazai kapu előtt, és bár a mezőnyben időnként tetszetősen adogattak a vendégek, a tizenhatoson belülre ritkán jutottak. Az új magyar edzői generáció két képviselője, Horváth Dávid és Boér Gábor előtt adva volt a feladat: ki kell találni valamit a szünetben, hogy az egy pontból valahogy három legyen.

Amikor ennyire kiegyenlített a küzdelem, még fontosabbá válnak a szögletek, oldalszabadrúgások. Ebben bízhattak a csapatok, és egy szöglet hozta meg a fordulatot. A Zalaegerszeg korábbi játékosa, Kocsis Gergő megszerezte élete első NB I-es gólját, amikor Nemanja Antonov szögletéből okosan a hosszú sarokba csúsztatta a labdát.

Mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdett a ZTE, a vendégek megpróbáltak ritmust váltani, és körülbelül negyedórával a vége előtt fontos pillanatokhoz érkezett a mérkőzés. Előbb Antonio Mance fejelt a kapuba, de hosszas VAR-vizsgálat követte a gólt: a felvételek alapján egyértelmű volt, hogy a labda áthaladt a gólvonalon, de leshelyzetet is vizsgálni kellett, ráadásul a gólszerző fejéről a kezére pattant a labda, így nem adták meg a gólt – hogy aztán néhány másodperccel később Khaly Thiam megduplázza az MTK előnyét.

Úgyhogy 1–1 helyett 2–0 – lélekben ekkor talán fel is adta a ZTE a küzdelmet, az MTK pedig végképp megnyugodott, és a hátralévő időben előnye megtartását tartotta szem előtt.

Ezt pedig sikerrel elvégezte, így nagyon fontos három pontot szereztek a budapesti kék-fehérek.2–0

„APUKÁM MINDIG AZT KÉRTE, RÚGJAK EGY GÓLT″ – 29 ÉVESEN SIKERÜLT KOCSIS GERGŐNEK

A találkozó onlive, szöveges tudósítása itt érhető el!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
6. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
7. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
8. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
9. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik