NB I: Boldog vagyok Varga Ádám miatt, ízig-vérig fradista, igazi MVP volt – Sztankovics

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 21:19
null
Sztankovics élvezte első magyar derbijét (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 3–0-ra megverte odahaza az Újpestet. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Újpest trénere, Nebojsa Vignjevics arról beszélt: a kihagyott helyzetek jellemezték a játékukat.

„Nem ragadták meg a fiúk a lehetőségeket, mintha nem állnának készen a gólszerzésre a Ferencváros ellen. Több helyzetben a kapusuk reagált remekül, vagy mi segítettük hozzá ehhez. Ha egy ilyen csapat ellen nem használjuk ki a lehetőségeket, akkor három góllal büntetik a hibáinkat. Csak gratulálni tudok a győzelmükhöz, ez így könnyű mérkőzés volt számukra. Frusztráló, hogy újra és újra íródik ez a történet: jól játszunk, de kihagyjuk a lehetőségeket, és elveszítjük a meccset. Beszélünk róla, hogy menni kell, küzdeni kell, fantasztikus tábor van mögöttünk, aztán mintha a játékosok arra várnának, hogy majd történik valami.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: miben kell erősítenie az Újpestnek ahhoz, hogy felvehesse a versenyt a Fradival.

„Erősíteni kell a rövid kispadot, bizonyos posztokon szükség van még játékosokra. A meccseken pedig száz százalékot kell adni. Ott van Ambrose: nem játszott rosszul, és folyamatosan akart is, ment előre. Mások nem adtak bele mindent, nem a győzelemre hajtottak. Hogy miért jár előttünk a Ferencváros, és ver meg tizennegyedik alkalommal is minket? Tudjuk, hogy mit építettek fel az elmúlt években, mi más úton járunk, nehéz kompenzálni a hátrányunkat. A Ferencváros csatárának egy lehetőség elég volt a gólhoz, a miénk ötből egyet sem lőtt be.”

NEBOJSA VIGNJEVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics arról beszélt: nagyon élvezte első magyar derbijét.

„Most már százszázalékosan tudom, milyen egy magyar derbi. Ilyen lenyűgöző atmoszférában, ilyen szurkolók előtt hihetetlen élmény volt. Nagy gratuláció jár a csapatnak, szervezettek voltak a játékosok, fejben is ott voltak. Hiába játszunk háromnaponta meccseket, egy derbin nem lehet a fáradtság kifogás. Mindent megtettek a pályán, köszönöm az áldozatot és a lojalitást. Számomra a legfontosabb, hogy bár voltak hibák, mindenki szívből és alázattal játszott, ennek volt a jutalma egy kis szerencse is.”

Kitért a Dibusz Dénest helyettesítő Varga Ádámra is.

„Boldog vagyok Varga miatt, aki ízig-vérig fradista, itt nevelkedett, amikor öt perce beszéltem vele, sírt. Ő volt a meccs embere, igazi MVP, két-három nagy helyzetben is megmentette a csapatunkat. Emberileg pedig nagyon fontos, hogy átélhette ezt, örülök, hogy ezzel egy álma beteljesült.”

Dibusz Dénesről elmondta: leghamarabb 7-10 nap múlva állhat újra edzésbe sérülése miatt, de nem fogják siettetni a visszatérését.

DEJAN SZTANKOVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

VARGA ÁDÁM REAGÁLT SZTANKOVICS SZAVAIRA

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–0(Pesics 27., Abena 69., Abu Fani 73.)
Budapest,Groupama Aréna,20 357néző.Vezette:Karakó

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1081133–12+2125
2. Paksi FC1173123–13+1024
3. Újpest FC1162320–20020
4. Puskás Akadémia1154220–15+519
5. Debreceni VSC1152419–16+317
6. Diósgyőri VTK1151518–17+116
7. Fehérvár FC1142522–19+314
8. MTK Budapest1142511–20–914
9. Kecskeméti TE1141616–18–213
10. Zalaegerszegi TE1122715–28–138
11. Mezőkövesd1021711–19–87
12. Kisvárda1121810–21–117
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik