MTK: Ijesztő lyuk tátongott az Achilles-inam helyén – Bobál Dávid

2023.10.27. 10:27
null
Bobál Dávidnak a gyermekei is erőt adnak a hosszú felépülés alatt
Bobál Dávid, az MTK Budapest védője először azt hitte, eltört a bokája, aztán kiderült, az Achilles-ina szakadt el. A futballista már otthon gyógyul, s bántja, hogy begipszelt lábbal a gyerekeivel sem játszhat.

Érezte, látta, nagy a baj – Bobál Dávid, az MTK Budapest védője a Puskás Akadémia elleni vasárnapi bajnokin (0–5) sérült meg, elszakadt a jobb Achilles-ina.

„Nem szabálytalankodtak ellenem, egyszerűen csak harcoltunk a labdáért Gruber Zsomborral, amikor úgy éreztem, mintha megrúgták volna a lábamat    – mondta lapunknak Bobál Dávid, a kék-fehérek 28 esztendős hátvédje. –  Amikor ránéztem a jobb lábamra, azt hittem, eltört a bokám, mert természetellenesen lefelé lógott. Elernyedt a talpam, s amikor levettük a zoknit, ijesztő lyuk tátongott az Achilles-inam helyén.  Jöttek az orvosok, azonnal mondták, szinte biztosan elszakadt az Achilles, amit a kórházban az ultrahangos vizsgálat is megerősített. Érdekes, hogy sajgott a lábam, de amikor eltört az alkarom, az sokkal jobban fájt. A válogatott szünetben kihagytam egy hetet, éreztem, valami nincs rendben az Achillesemmel, de a meccs hetében már tökéletes volt, ezért is vállaltam a játékot.”

A futballista – akit kedden megműtöttek, és szerdán már haza is mehetett – elmondta, rengeteg üzenetet kapott, ami sokat jelent neki. Szüksége is van a lelki támogatásra, hiszen legalább féléves kihagyás vár rá.

„Begipszeltek térdig, gyakorlatilag spiccben áll a lábam, ez elég kellemetlen. A tervek szerint tíz nap múlva veszik ki a varratokat, és állítanak a gipszen. Kapok majd rá »csizmát«, amellyel az utcára is ki lehet menni. Még használnom kell egy ideig a mankót, hiszen nem vagy csak minimálisan terhelhetem a jobb lábamat. Már van tapasztalatom ebben, tizenhat évesen elszakadt a térdszalagom, akkor is mankóznom kellett. Kicsit úgy érzem magam, mintha lógnék a levegőben, ki vagyok szolgáltatva, de sokat segítenek a családtagok, a rokonok, a barátok. A gyerekekkel sem tudok játszani, csak mesét olvasni. De hát ez van, ezt végig kell csinálni.”

Bobál Dávid mind a tíz bajnokin kezdett az MTK-ban, így kulcsember esett ki a sorból.

„Fáj, hogy nem segíthetek a csapatnak, főleg most, amikor nagyon kellene nyerni három vereség után. Már a visszatérésen jár az eszem. Az orvos azt mondta, április körül elvileg már játszhatnék, de ez sok mindentől függ. Ugye az már az idény vége, tehát ha nem érzem magam százszázalékos állapotban, nem kockáztatok, a lényeg, hogy a nyári felkészülésre legyek kész. Türelmesnek kell lennem, hosszú út áll előttem, remélem, még erősebben térek vissza.”

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
3 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
17 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49