FTC: „A KÍ ellen olyan vereséget szenvedtünk, ami nagyon fájt”

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 19:51
null
(Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros a hivatalos oldalán készített interjút Mohamed Ali Ben Romdannal. A tunéziai futballista beszélt a KÍ elleni BL-zakóról, valamint Aissa Laidouinról és a szurkolókról is.

 

A Ferencváros új szerzeménye elmondta, egyelőre nagyon jól érzi magát a klubnál, s a csapattársaival is remekül kijön, ugyanakkor a zöld-fehéreknél biztosan volt már jobb a hangulat az öltözőben, hiszen nem volt könnyű feldolgozniuk a játékosoknak, hogy már a selejtező első körében véget ért a BL-csoportkörről szőtt álom.

„A Klaksvík ellen olyan vereséget szenvedtünk, ami nagyon fájt, mert reméltük, hogy a Bajnokok Ligája utolsó szakaszába juthatunk. A stadionban való jelenlétük nagy plusz számunkra” – mondta a tunéziai játékos, aki hazájában is élt meg hasonlóan kínos vereségeket korábbi csapatával.

Szerinte ezeken nem szabad rágódni, keményen kell dolgozni és az új edzőt segíteni kell, hogy az elképzelései megvalósuljanak a pályán.

Az FTC új igazolása honfitárásáról, Aissa Laidouniról, valamint a szurkolókról is szót ejtett.

„Aïssának már az érkezésem előtt is sok rajongója volt! Továbbá a tunéziai szurkolók nagyon szeretik a futballt, és óriási biztatást kaptam, amikor ide szerződtem. Mindent megteszek, hogy boldogok legyenek és büszkék legyenek rám. Köszönöm nekik, hogy itt is támogatnak, remek szezonunk lesz és én leszek itt a nagykövetük/képviselőjük. Aïssa nagyszerű játékos, és a karrierje is csodálatos. Amit rólam mond, az nagyon megérint, és nyomást gyakorol rám, hogy megfeleljek a szavainak. Jó dolgokat mondott nekem a klubról, a szurkolókról, és nagyon hálás leszek neki” – mondta Mohamed Ali Ben Romdan.

Aki minden sorozatot figyelembe véve 38 meccsen 14 gólt szerzett az elmúlt idényben. Tunézia válogatottjában 2019-ben debütált, nemzeti együttesével szerepelt a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon, ahol a Franciaország elleni csoportmeccsen pályára is lépett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik