Felkészülés: a Kisvárda két góllal kikapott a Galatasaraytól

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 21:22
null
A Kisvárda a Galatasaray ellen is pályára lépett a nyári felkészülési időszakban (Fotó: Facebook/Kisvárda FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda 2–0-ra kikapott a török bajnok Galatasaraytól felkészülési mérkőzésen.

 

Huszonhárom évvel ezelőtt, amikor a Galatasaray UEFA- és európai Szuperkupát nyert, a Kisvárda Master Good pedig az akkor negyedosztálynak megfelelő NB III-ban játszott, nehezen volt elképzelhető, hogy egyszer ez a két csapat megmérkőzik egymással.

A pillanat hétfőn érkezett el a grazi Merkur Arénában, a részletekbe pedig a mérkőzésszervező avatott be.

„Jó kapcsolatot ápolok a török klubbal, onnan hívtak fel, hogy erre az időpontra ellenfelet keresnek. A Kisvárda ausztriai edzőtáborát is én szervezem, a várdaiak pedig hajlandók voltak két nappal előrehozni az utazásukat a mérkőzés kedvéért. A törököknek megfelelt a magyar klub, méltányolták a rugalmasságot, és azt is értékelték, hogy tavaly bajnoki ezüstérmesként kiléphetett a nemzetközi porondra” – mondta Gelei Károly FIFA-licences mérkőzésszervező.

Noha nem telt meg annyira a grazi aréna, ahogyan a törökök remélték, már órákkal a meccs előtt Galata-mezes szurkolók cirkáltak az osztrák városban. És hogy a stadionon belül kik húzták magukra a legnépszerűbb török klub dresszét? A legnagyobb sztár közülük a 109-szeres belga válogatott Dries Mertens, a kezdő tizenegyben kapott helyet még az egyaránt tizenháromszoros válogatott francia Léo Dubois és a portugál Sérgio Oliveira, valamint a csapat török futballistái közül Yunus Akgün, Emre Kilinc és Bans Alper Yilmaz is játszott már a nemzeti csapatban.

Ha nem is volt annyi török vendégmunkás a lelátón, mint azt az ausztriai edzőtáborozása idején még az Austria Wiennel és a Sturm Grazcal is megmérkőző Galatasaray elöljárói remélték, amikor kiengedték a hangjukat a drukkerek, el tudtuk képzelni, milyen lehet a hangulat, amikor a kedvencek telt ház előtt játszanak otthon. A Kisvárda nem kezdett megilletődötten, de korán gólt kapott, majd a szünetig nagyrészt védekezésre kényszerült. A második játékrészre beállt a másik közönségkedvenc, az olasz Nicolo Zaniolo, újabb gólt azonban a mögötte játszó jobbhátvéd, a francia Sacha Boey szerzett, akit percekig éltetett a görögtüzet is gyújtó, majd a telefonjával világító publikum. Kisvárdai részről Mario Ilievszki került kétszer is helyzetbe, de nem tudott élni velük, miközben a kapuban Danijel Petkovics állta a sarat.

A kisvárdaiak legközelebb ugyancsak Bajnokok Ligája-selejtezős ellenféllel, a szerb ezüstérmes Topolyai SC-vel játszanak csütörtökön.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Galatasaray (török)–Kisvárda 2–0
(B. Yilmaz 6., Boey 68.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik