Újpest: lejárt a kölcsönszerződése, távozik a házi gólkirály – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 17:07
null
Véget ér a jellegzetes hajviseletéről felismerhető Gouré újpesti kalandja (Fotó: Török Attila)
Hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC, hogy visszatér Belgiumba a Westerlo csapatához Fernand Gouré. 

 

Az elefántcsontparti csatár 2022 augusztusában érkezett az Újpesthez, egyéves kölcsönszerződés keretében. A támadó a lila-fehéreknél töltött ideje alatt 27 tétmérkőzésen lépett pályára és 11 gólt szerzett. Ebből nyolcat az NB I-ben, így ő végzett a legelőkelőbb helyen csapatából a góllövőlistán.

A klub Gouré távozása mellett hivatalosan is beszámolt arról, hogy Filip Pajovics nem hosszabbítja meg a szerződését a lila-fehéreknél és hat év után csapatot vált. Az elmúlt idényben mindössze egy meccsen pályára lépő szerb kapus korábban már a saját Instagram-oldalán jelezte, hogy búcsúzik.

Az Újpest a közleményében kitért arra is, hogy a lejárt szerződésű Nemanja Antonovval szeretett volna hosszabbítani, „a tárgyalások során az Újpest FC a klub lehetőségeinek a maximális határáig is elment, de a hátvéd végül az MTK mellett döntött.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécske), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók
: Nemanja Antonov
(szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Yohan Croizet (francia)

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
19 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43
Ezek is érdekelhetik