NB I: megvan az ezüstérmes Kecskemét első nyári igazolása – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 15:44
null
Pálinkás Gergő Kecskeméten folytatja (Fotó: KTE)
Az NB I-ben második helyen végzett Kecskeméti TE hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az NB II-es Kazincbarcikától Pálinkás Gergőt.  


Pálinkás Gergő 2022 januárjában csatlakozott a Kazincbarcikához, amely színeiben 9 gólt szerzett tavasszal az NB III-ban, s nagyban hozzájárult a bajnoki címhez. Ezt követően a másodosztályban 10 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott – nyártól a KTE-nél folytatja.

„Nagyon örültem a lehetőségnek, a fejlődésem szempontjából a lehető legjobb hely számomra Kecskemét. Bízom benne, hogy meg is tudom ezt a lehetőséget hálálni, hiszen most jött el a pillanat, hogy bemutatkozhassak a legmagasabb szinten. Nagyon izgatottan várom a nemzetközi kupát és a bajnokságot is, már most elkezdeném szívem szerint a felkészülést. Több meccsét is láttam a KTE-nek, sok játékossal ellenfélként találkoztam is már. Bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni ahhoz, hogy ezt az utat folytassa a csapat” – mondta a 26 éves csatár, aki információink szerint három évre írt alá.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Pálinkás Gergő
(Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók
:

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros), Varga Bence (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Nikitscher Tamás (Ausztria, Franciaország)

Legfrissebb hírek

Az Újpest FC jogi eljárást indít André Duartéval szemben

Labdarúgó NB I
5 órája

Deutsch László: Tudjuk, mi kell az ETO FC legyőzéséhez

Labdarúgó NB I
5 órája

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

A FIFA-hoz fordul az Újpest a Duarte-transzfer miatt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:27

Szuhodovszki Soma: Jobban érzem magam csatárként, mint gondoltam

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

Íme, a 15. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:45

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Révész Attila szerint játékosai fizikuma döntött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 09:19
Ezek is érdekelhetik