MK: a zalaegerszegiek a legnagyobb vidéki csapatok közé emelkedtek

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 11:00
null
A legnagyobb vidéki csapatok közé emelkedett a ZTE (Fotó: Török Attila)
Miután a Zalaegerszeg megnyerte a labdarúgó Magyar Kupát, a százmillió forintos díjazáson túl a megnövekedett felelősséggel is számolnia kell, ugyanis nyártól Magyarországot képviselheti Európában. Érdekességek, információk a szerdai MK-döntő után.

 

Európa-konferencialiga-indulást ér a kupagyőzelem

A presztízsen és a százmillió forintos díjazáson túl a megnövekedett felelősséggel is számolnia kell a Mol Magyar Kupa-győztes ZTE-nek, ugyanis nyártól Magyarországot képviseli Európában. A zalaiak – az NB I második és harmadik helyezettjéhez hasonlóan – a második selejtezőkörben kapcsolódnak be az Európa-konferencialiga küzdelmeibe. Ha az egerszegiek maradandót alkotnának az európai porondon, minél előbb el kell kezdeniük a 2023–2024-es játékoskeret előkészítését. A szurkolóknak örök emlék marad az idei kupamenetelés, ám erősítés hiányában a bajnokságban mutatott teljesítmény előrevetítheti az európai szereplést is.

A legnagyobb vidéki csapatok közé emelkedett a ZTE

Története második legnagyobb sikerét könyvelhette el a Zalaegerszeg a 2022–2023-as Mol Magyar Kupa-győzelemmel, ezzel együtt a kilencedik klub lett a magyar futball hosszú történetében, amelynek vitrinjét a bajnokság és a kupa trófeája is ékesíti. A fővárosi csapatok közül az MTK Budapest, a Ferencváros, a Budapest Honvéd, a Vasas és az Újpest büszkélkedhet ezzel, és Budapesten kívül sem gyakori ez a bravúr. Az illusztris társaság első fővároson kívüli alakulata a Győri Vasas ETO volt 1965-ben (1963-ban lett először bajnok, 1965-ben kupagyőztes). A Debreceni VSC 2005-ben (1999-ben kupát, 2005-ben bajnokságot nyert), míg a Videoton/Mol Fehérvár FC 2011-ben (2006-ban előbb kupagyőztes lett, 2011-ben története első bajnoki címét ünnepelte) csatlakozott ehhez a társasághoz. A Zalaegerszegi TE FC a negyedik vidéki klub, amely élvonalbeli bajnoknak (2002) és immár Magyar Kupa-győztesnek is vallhatja magát.

Soknak számít a 24 152 drukker

A Ferencváros–Paks 2022-es Magyar Kupa-döntővel nehéz vetekednie az idei Budafok–ZTE finálénak, azonban a 24 152 drukker minden idők egyik legmagasabb helyszíni nézőszámát jelenti ebben a sorozatban. Az új Puskás Arénában először 2020-ban rendeztek kupadöntőt, a koronavírussal kapcsolatos korlátozások miatt a Budapest Honvéd–Mezőkövesd mérkőzést mintegy tízezren tekinthették meg élőben. Egy évvel később a Mol Fehérvár FC–Újpest találkozón 4236 néző volt a helyszínen (forrás: nela.hu). Tavaly sok évtizedes nézőcsúcsot döntött a Ferencváros és a Paks kupadöntője 38 979 nézővel.

(Mivel évtizedeken keresztül nem hivatalos adatok, hanem a újságírók-tudósítók által becsült nézőszámadatok jelentek meg az újságokban a kupadöntők esetében is – csak egy példa: a 2014-es Újpest FC–Diósgyőri VTK döntő nézőszámának ilyen verziói vannak: dvtk.eu: 19 000, magyarfutball.hu: 19 726, onlajnok.com: 20 000, nela.hu: 21 400, nb1.hu és nso.hu: 22 000 –, ezért nem lehet megbízható kupadöntős nézőszám-rangsort felállítani. A meglévő becsült adatok alapján a Budafok–ZTE finálé volt a negyedik legnézettebb kupadöntő a Magyar Kupa 1909-es első kiírása óta – a szerk.)

MOL MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAFOKI MTE–ZTE FC 0–2 (
0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Budapest, Puskás Aréna, 24 152 néző. Vezette: Vad II
BUDAFOK:
Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Fekete M., 89.), Csonka A., Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Beke II (Bakti, 100.), Kovács D. (Németh Márió, 65.), Horváth O. (Vasvári, 78.). Vezetőedző: Mátyus János
ZTE:
Demjén – Mocsi A., Kálnoki-Kis, Csóka D. – Mim (Huszti A., a szünetben), Szankovics (Kovács Barnabás, 111.), Szendrei N., Gergényi (Bedi, 98.) – Ubochioma (Szalay Sz., 77.), Ikoba (Németh D., a szünetben), Tajti (Lesjak, 120.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Németh D. (117.), Szalay Sz. (120+2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik