Füst és láng – Malonyai Péter jegyzete

Remek derbi volt a tegnapi Újpest–Fradi, a valóságból kiindulva mindenképpen, hiszen a pályára lépő játékosoktól nem várhattunk többet. Értsd: amennyit tudnak. Gondolok arra az alaphelyzetre, hogy a labdát le kell tudni venni, s az sem baj, ha a passz pontos. A hajrá izgalma pedig csak finomítás volt, ha látványos is.

Meg egyébként is. A dicső magyar futballhagyományokból kiindulva nekem nem éppen kedvcsináló, hogy a két kezdőben mindössze négy honfitársam poroszkált a pályán, még szerencse, hogy a ki tudja hány játékvezető, VARrogató, meg egyéb tisztségviselő jóvoltából némi erőszakkal mi, magyarok is jelen voltunk a színlapon, ám ez legfeljebb vigasz, nem öröm.

Voltak azért jelképes szituációk. Például, hogy a pályát elözönlő füst miatt kétszer is állt a játék, egyszerű poén, de a lényeget fejezi ki. Ennek a derbinek (is) nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De legalább nem mondta előtte egyetlenegy ki tudja, honnan jött és hová tartó importfutballista sem, hogy pontosan tudja, mekkora a hagyománya az Újpest–Fradinak vagy Fradi–Újpestnek, ahogy tetszik. Ha akármelyik költöző madarat megkérdeznék, hogy 90 esztendővel ezelőtt májusban mi volt a két derbi eredménye, kiderülne, hogy más a marketing és más a valós érdeklődés. A megfejtés (persze hogy csak a honfitársaimnak): a bajnokit az Újpest 1:0-ra nyerte meg, a Magyar Kupa-döntőt a Fradi 11:1-re.

De maradjunk a jelennél! A szünetben azt mondta Simek Péter, a sporttelevízió nyilván okkal felkent hozzáértője, hogy azt kapta a meccstől, amit várt. Ez persze megingat a fanyalgásomban, még úgy is, hogy láttam őt játszani, s nem azt kaptam tőle, amit vártam, de hát ez nem számít, papír, bizonyítvány (licenc) nélküli, kívülállói vélemény. Amit felülír, hogy a közönség teljesen derbiszínvonalú volt, a megjelentek (11 109 néző) tudták, miről van, de inkább volt szó, hiszen az Újpest–Fradi nem a maiak miatt lett az, ami, hanem a hagyományok okán. De ezt nem firtatom, hiszen egy bajnoki forduló egyetlen meccse kevés a történelemórához.

Ám mielőtt azt hinnék, hogy egy múltba feledkező krónikás rója itt egymás alá a sorokat, gyorsan leszögezem, jó érzések maradtak bennem a meccs után. Köszönhetően ifjabb Lisztes Krisztiánnak, aki beállt, gólt rúgott, egyelőre nem kell tőle más. Később persze igen, a példájával, a teljesítményével, a személyiségével vezérré kell (igen, kell!) válnia a Fradiban, ami most úgy hungarikum, hogy fizetési listáján ott az egész világ.

Ja, és a lényeg. A munka ünnepén a Ferencváros dolgozott jobban, hiszen: 3–2. Ha úgy teszik, egy pár virsli vagy egy üveg sör a különbség – az egykori majálisok jegyében.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!