FTC: Az előrelépés az lenne, ha bekerülnénk a BL-csoportkörbe – Orosz Pál

2023.05.30. 09:00
null
Orosz Pál (Fotó: Földi Imre)
A bajnok Ferencváros labdarúgócsapatánál az a cél, hogy a következő idényben az együttes megszerezze sorozatban hatodik bajnoki címét, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe – erről beszélt Orosz Pál az M1 aktuális csatornának.

 

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója többek között elmondta, hogy a 34. magyar bajnoki cím vasárnap esti, MVM Dome-ban rendezett ünnepségének mottója miért volt „több mint 34”.

„Azért több mint 34, mert nagyon régen volt olyan, hogy egymás után öt bajnoki címet nyerjen a Ferencváros, 110 éve legutóbb. Olyan meg még sohasem, hogy hatot nyerjünk egymás után, úgyhogy most ez a cél.”

A vezérigazgató a csapat idényéről elmondta: nagyon erős volt az őszi teljesítmény, a tavaszi viszont gyengébben sikerült, aminek egyik oka szerinte a gárdát sújtó, „párját ritkító sérüléshullám”. Ugyanakkor megjegyezte, nagycsapatokkal is előfordult már, hogy kicsit kiengedtek, amikor a bajnoki diadal már biztos volt. Dicsérte az újoncként ezüstérmes Kecskemétet, amely szerinte remek teljesítményt nyújtott, és nagyon kemény ellenfélnek bizonyult.

Orosz Pál elárulta, hogy a felkészülést nagyjából két hét múlva kezdi meg a csapat, így nagyon hosszú pihenőjük nem lesz a játékosoknak. Hozzátette: természetesen lesznek erősítések a csapatnál, sőt már vannak olyan futballisták, akikkel szerződést is kötöttek, de a megállapodások bejelentésének „lesz egy kommunikációs rendje a klub hivatalos médiafelületein”.

A Ferencvárosban az utóbbi időben több magyar fiatal is lehetőséget kapott, köztük a rendkívül eredményesen szereplő Lisztes Krisztián. Orosz Pál szerint fontos, hogy hazai fiatalok is beépüljenek az együttesbe, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a klubnak jelentős céljai vannak, egyértelműen a Bajnokok Ligája csoportkörébe szeretnének jutni, ehhez pedig olyan labdarúgókra van szükségük, akik ebben segítik majd az együttest, „ha magyarok, magyarok, ha külföldiek, akkor külföldiek”.

„Az elmúlt idényben az Európa-liga-csoportkörében játszottunk, és bejutottunk a sorozat legjobb tizenhat csapata közé. Ha azt mondanám, hogy megint az Európa-liga csoportkörébe szeretnénk bekerülni, akkor az nem lenne a Ferencvároshoz méltó gondolkodás. Úgy kell gondolkodnunk, hogy egyet lépjünk előre. Az előrelépés az lenne, ha bekerülnénk a BL-csoportkörbe” – mondta Orosz Pál, hozzátéve, hogy persze „nem lenne tragédia”, ha esetleg újra az El főtábláján szerepelnének.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
Tegnap, 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
Tegnap, 9:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
Tegnap, 8:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
Tegnap, 8:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35