FTC: a spanyol klub kivásárolná a szerződéséből a csatárt – sajtóhír

P. K.P. K.
2023.05.05. 11:49
null
Roko Baturina négy gólnál tart a spanyol másodosztályban (Fotó: Getty Images)
A spanyol Marca híre szerint a La Liga 2-ben 16. helyen álló Santander végleg szerződtetné a Ferencváros horvát csatárát, Roko Baturinát, aki jelenleg kölcsönben szerepel a klubnál.

 

Roko Baturinát 2020-ban szerződtette a Ferencváros a Dinamo Zagrebtől, de azóta már többször is kölcsönadta a horvát csatárt – előbb a lengyel Lech Poznannak, aztán a szlovén Maribornak, idén januárban pedig a spanyol másodosztályú Santandernek. A La Liga 2-ben 12 meccsen négy gólt és három gólpasszt ért el a 22 éves játékos, a spanyol Marca pedig arról ír, hogy a klubnál elégedettek a teljesítményével, ezért a kölcsönszerződésének nyári lejárta után végleg szerződtetnék a Ferencvárostól, melyhez 2024-ig köti szerződés.

A Marca szerint Baturina kölcsönszerződésében szerepel egy 900 ezer eurós kivásárlási opció, ami elsőre soknak tűnik a Santander számára, ám két játékos távozhat a klubtól, az így megspórolt fizetésekből, illetve Cedric Omoigui remélt eladásából befolyó összegből pedig már lehet fedezete a klubnak a ferencvárosi támadó megszerzéséhez.

Az ulloi129.hu ferencvárosi szurkolói oldal értesülései szerint a klubok között még nem kezdődtek el az egyeztetések a csatár jövőjéről.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
9 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28