Puskás Akadémia: Még csak az alagút elején vagyok – Nagy Zsolt

2023.04.19. 10:14
null
Nagy Zsolt nem rossz formája, hanem sérülése miatt nem állhat klubja és a válogatott rendelkezésére (Fotó: pfla.hu)
Véget ért az idény Nagy Zsoltnak, a Puskás Akadémia válogatott játékosa abban bízik, hogy három-négy hónap múlva újra futballozhat.

 

– Öt nappal ezelőtt műtötték meg a térdét. Látja már a fényt az alagút végén?
– Időre van szükség, hogy felépüljek, még csak az alagút elején vagyok... – válaszolta lapunknak kedden Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia 29 éves, 13-szoros válogatott labdarúgója, akinek dr. Abkarovits Géza csütörtökön operálta meg bal térde megnyúlt belső oldalszalagját. – Szerencsére már itthon vagyok a családommal, így sokkal könnyebb, ráadásul az is jókedvre derít, hogy kislányomnak, Zarának éppen most van a harmadik születésnapja. Szombaton lesz a varratszedés, aztán kezdődhet a munka, persze a protokollt betartva.

– Nem is olyan régen még arról beszélgettünk, hogy pályafutása legjobb éve volt a 2022-es, azóta viszont nem az élet napos oldalán jár. Minden a tavaly júliusi, Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-mérkőzésre vezethető vissza?
– Tulajdonképpen igen, hiszen ott sérült meg először a térdem, bár akkor még nem kellett megműteni.

– Abból a sérüléséből a tervezettnél korábban tudott visszatérni, újra alapember lett a Puskás Akadémiában, Luxemburg és Görögország ellen pályára lépett a válogatottban. A 2023-as naptári év első és második bajnokiját végigjátszotta, aztán február 9-én az Újpest ellen tizenegyesekkel megnyert Magyar Kupa-mérkőzésen a lába megint jelzett...
– Egy rossz mozdulat következtében meghúztam a térdszalagomat, nem is tudtam a meccset végigjátszani. Úgy tűnt, műtét nélkül is felépülhetek, hat hétig erősítettem a lábamat, mindent beleadtam, és már a csapattal edzettem, amikor kiderült, nem elég stabil a térdem.

– Hányszor tette fel magának a kérdést: miért éppen velem történik ez?
– Jó kérdés... Ilyenkor magamba nézek, és arra keresem a választ, vajon mindent megtettem-e, hogy ne következzen be a sérülés. Van egy tetoválásom, amelyen az olvasható, minden kihívás erősebbé tesz - és amit lehet, meg is teszek annak érdekében, hogy még erősebben térjek vissza. Lelkileg azért nem könnyű feldolgozni, hogy alapvetően jó eséllyel a Puskás Akadémiában és a válogatottban is számítanának rám, én viszont nem tudok játszani, segíteni, és ez nem a gyenge formám miatt van, hanem mert megsérültem. Rengeteg erőt ad, hogy sokan keresnek, biztatnak, többek között Marco Rossi szövetségi kapitány is érdeklődött már az állapotomról.

– Ha minden jól alakul, mikor futballozhat legközelebb?
– Ezt előre nem lehet tudni. Amikor tavaly nyáron a Guimaraes elleni visszavágón megsérült a térdem, előbb tudtam visszatérni, mint amit jósoltak a szakemberek. Most úgy tűnik, három-négy hónap múlva lehetek ismét rendben, de siettetni semmit sem szabad, menet közben derül majd ki minden. Márciusban a lelátóról néztem a válogatott Észtország és Bulgária elleni meccsét a Puskás Arénában, arra most nincs esélyem, hogy vasárnap ott legyek a Pancho Arénában a Mezőkövesd elleni bajnokinkon. A televízió előtt szurkolok a srácoknak, előre tudom, jobban izgulok majd, mint ha játszanék. Legutóbb rangadót nyertünk Debrecenben, a dobogó még elérhető – bízom benne, hogy el is érjük.

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
20 órája

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06
Ezek is érdekelhetik