Paks: Szeretnénk a végén is a dobogón állni – Papp Kristóf

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.11. 10:23
null
Papp Kristóf góljával sorozatban hatodszor nyert a Paks és már harmadik a tabellán (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Paksi FC a Ferencváros elleni 3–2-es győzelmével folytatta jó sorozatát a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A Tolna vármegyeiek győztes gólját Papp Kristóf szerezte, aki a klub honlapjának többek között arról is beszélt, hogy szeretne az idény végén is a dobogón állni.

A Ferencváros vezetett Pakson, mégis pont nélkül maradt, így sorozatban öt bajnokin maradt nyeretlen.

A hazaiak győztes gólját Papp Kristóf szerezte, aki úgy érzi, csapata beleállt a kemény meccsbe.

„Érezhető volt, a Fradi végre újra győzelmet szeretne ünnepelni, sajnos jobban is kezdte a találkozót. A három első játékosukkal meggyűlt a bajunk, viszont a vezető találatuk ránk volt jobb hatással. Lökést adott, hogy hátrányba kerültünk, majd szerkezetet váltottunk, aminek köszönhetően stabilabb lett a középpályánk. Ez a két dolog jelenthette azt a pluszt, amivel végül itthon tarthattuk a három pontot a bajnoki címvédő ellen” – mondta Papp Kristóf, aki győzelmet érő góljával kapcsolatban kitért rá, szerencsére is szüksége volt, mert lövése Baráth Péteren irányt változtatva kötött ki Dibusz Dénes kapujában, de mivel jó szögben volt, előre látta, hogy gól lesz lövéséből.

A Paks egymás után a hatodik győzelmét aratta, ennek köszönhetően a 3. helyen áll a tabellán.

Ha már felküzdöttük magunkat eddig, nyilván szeretnénk a végén is a dobogón állni, ugyanakkor továbbra is csak a következő feladatra összpontosítunk. Meccsről meccsre megyünk előre, és még sok forduló van hátra, a mezőny pedig rettentő sűrű. Két-három csapattal versengünk a dobogós helyekért, nagy dolog lenne érmet szerezni” – zárta gondolatait a paksi labdarúgó.

PAPP KRISTÓF GÓLJA

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Paksi FC–Ferencváros 3–2
(1–1)
Paks,
Fehérvári úti Stadion, 4280 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Varga B. (36., 55. – a másodikat 11-esből), Papp K. (70.), ill. Zachariassen (23.), Botka (57.)
Kiállítva: Abena (66., Ferencváros)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2615 6 551–25+2651
2. Kecskeméti TE261112 338–24+1445
3. Paksi FC2612 5 948–43 +541
4. Debreceni VSC2611 7 843–37 +640
5. Puskás Akadémia26 910 736–35 +137
6. Kisvárda26 811 737–40 –335
7. Mezőkövesd26 8 81026–31 –532
8. Zalaegerszegi TE26 8 71131–31 031
9. Újpest FC26 8 71132–45–1331
10. Mol Fehérvár26 7 81132–36 –429
11. Budapest Honvéd26 7 71228–40–1228
12. Vasas FC26 3101320–35–1519
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik