NB I: Remélem, most legyőzzük a Kecskemétet – Szendrei Norbert

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.04.15. 11:20
null
Minden trükkre szükség lesz a KTE elleni bajnokin, s Szendrei Norbert abban is reménykedik, hogy most rájuk mosolyog a szerencse, és a bajnokságban először sikerül legyőzniük – a Széktói Stadionban – a tabella második helyén álló hazaiakat (Fotó: Földi Imre)
A ZTE nyáron kikapott Kecskeméten, ősszel gól nélküli döntetlen született Egerszegen, szombaton ismét a Széktói Stadionban találkozik egymással a két csapat.

 

Kupadöntőre készül a ZTE: a csapat a múlt héten hosszabbításban 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát a négy között, így története során másodszor jutott be a kupafináléba.

„Abszolút megérdemeltük a továbbjutást – mondta lapunknak Szendrei Norbert, a csapat középpályása. – Nehéz meccs volt, ám mi voltunk fölényben, és több helyzetünk volt, mint a Puskás Akadémiának. Ráadásul a visszajátszások után úgy tűnt, Mocsi Attila gólja szabályos volt, nem volt les, mégsem adta meg a játékvezető. Szerencsére nem lett jelentősége, így is mi jutottunk tovább.”

A 23 éves középpályás 2020-ban a Honvéd játékosaként már megnyerte a Magyar Kupát, így második aranyérmére hajt. A ZTE ellenfele a május 3-i, Puskás Arénában sorra kerülő döntőben az NB II-es Budafoki MTE lesz.

„Nem gondolom, hogy a csapattársaim tudnának profitálni abból, hogy van némi rutinom a kupadöntőket tekintve, inkább nekem jelent egy kis nyugalmat. Vagány fiatal játékosaink vannak, akik nem remegnek meg a nyomás alatt. A döntő? Papíron mi vagyunk az esélyesek, azonban ne tévesszen meg senkit, hogy a Budafok másodosztályú, hiszen több NB I-es csapatot is búcsúztatott. Nem becsüljük le, ám ha úgy játszunk, ahogy valóban tudunk, és kihasználjuk a helyzeteinket, akkor sikerrel vesszük az akadályt. Motivál minket, hogy a Zete először nyerheti meg a Magyar Kupát, játékosként beírnánk magunkat a klub aranykönyvébe. Az idény előtt a klubvezetők és mi, a játékosok is kupagyőzelemről beszéltünk, erre most jó esélyünk van. Persze abban is reménykedtünk, reménykedünk, hogy a bajnokságban előrébb végzünk, ám ha megnyerjük a kupát és bent maradunk az élvonalban, már elégedett leszek.”

A ZTE jelenleg 31 pontot gyűjtve a nyolcadik helyen áll az NB I-ben, csupán három pontra a már kieső helyen lévő Honvédtól.

„Nincs más választásunk, meccseket kell nyernünk. Ebben a bajnokságban két-három győzelem után több helyet lehet javítani, ez a célunk. Pozitívan nézünk előre.”

A Zalaegerszeg szombaton Kecskeméten lép pályára, ebben az idényben harmadszor találkozik egymással a két csapat, és a zalaiak még nem tudták legyőzni az újoncot. Augusztusban a Széktói Stadionban 3–1-re győzött a KTE, míg novemberben a ZTE Arénában 0–0-s döntetlen született.

„Kiválóan szerepel a Kecskemét, minden tiszteletet megérdemel, ám amikor velük játszottunk, mindkét meccsen mi voltunk a jobbak. Az idegenbeli találkozón vezettünk, irányítottuk a játékot, majd kiállítottak tőlünk egy játékost, utána fordított a KTE. A hazai mérkőzésen többet birtokoltuk a labdát, több helyzetünk volt, mégis gól nélküli döntetlen lett. Nehéz meccs vár ránk, ismét irányítani akarjuk a játékot, remélem, harmadjára már le tudjuk győzni a Kecskemétet.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2615 6 551–25+2651
2. Kecskeméti TE261112 338–24+1445
3. Paksi FC2612 5 948–43 +541
4. Debreceni VSC2711 7 943–38 +540
5. Puskás Akadémia271010 737–35 +240
6. Kisvárda26 811 737–40 –335
7. Mezőkövesd26 8 81026–31 –532
8. Zalaegerszegi TE26 8 71131–31 0 31
9. Újpest FC26 8 71132–45–1331
10. Mol Fehérvár26 7 81132–36 –429
11. Budapest Honvéd26 7 71228–40–1228
12. Vasas FC26 3101320–35–1519
NB I, 2022–2023, 27. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 14., péntek
DVSC–Puskás Akadémia 0–1Debrecen, Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
3726
Április 15., szombat
14.30: Kecskemét–ZTE (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Csonka Bence
17.00: Mezőkövesd–Vasas (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi Stadion
Bogár Gergő
19.30: Ferencváros–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaPintér Csaba
Április 16., vasárnap
15.30: Kisvárda–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadion
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik