NB I: hét éve nem látott kirobbanó formában várja a Paks a Fradit

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 14:17
null
A mindkét csapatban megfordult Böde Dániel az FTC–Paks NB I-es mérkőzések gólrekordere, nyolc találattal (Fotó: Koncz Márton)
Több mint hét éve nem látott győzelmi sorozattal a háta mögött várja a harmadik Paks az utóbbi hetekben botladozó Ferencvárost a labdarúgó NB I  26. fordulójának szombat esti rangadója előtt. Ha a tolnaiak nyernek a listavezető ellen, klubrekordot állítanak fel. Mivel a hétközi kupakudarc után a Vasasnál csütörtökön megváltak Kondás Elemér vezetőedzőtől, így a Honvéd elleni vasárnapi kiesési helyosztóra megbízott szakvezető irányításával készülnek a piros-kékek. Péntek este a Mezőkövesd–DVSC találkozóval indul a program, de többek között Fehérvár–Újpest és Puskás Akadémia–KTE összecsapás is lesz még a fordulóban.     


ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 26. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–DEBRECENI VSC

♦ A 20. meccsük jön az élvonalban, az örökmérleg minimális különbséggel billen a hazaiak felé: 8 kövesdi győzelem, 4 döntetlen, 7 debreceni diadal.

♦ Legutóbb 2018 novemberében a borsodi városban ikszeltek (2–2) , azóta 4 Loki-siker és 5 matyóföldi győzelem született. Az előző bajnokijuk Sós Bence 92. percben szerzett góljával dőlt el a DVSC javára (1–0).

♦ Mezőkövesden 10-szer találkoztak már bajnokin, mindkét csapat 4 diadalt aratott, 2 meccsük pedig döntetlen lett, a gólkülönbség 14–13 a matyóföldieknek. Legutóbb – még Supka Attilával – 4–2-re nyertek a borsodiak, akik ebben bajnokságban ezt leszámítva még sosem tudtak kettőnél több gólt szerezni.

♦ Négymeccses nyeretlenségi sorozatát megszakítva a Kövesd legutóbb Kecskeméten véget vetett ellenfele tízes veretlenségi szériájának, és tavasszal eddig csupán egyszer, Újpesten (0–1) maradt alul.

♦ 2023-ban a Paks mellett a Debrecen aratta a legtöbb győzelmet az NB I-ben, ötöt.

♦ A Mezőkövesd a pontjai több mint kétharmadát otthon gyűjtötte be, 32-ből 22-t, a hazai mérlege 6–4–2, otthon legutóbb szeptember 30-án a Pakstól kapott ki (1–2).

♦ A Loki idegenbeli mutatója 3–4–5, 2023-ban mind a négy vendégfellépéséről ponttal távozott (2 diadal, 2 iksz), legutóbb november 12-én, Felcsúton maradt alul (1–2).

SZOMBAT

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KECSKEMÉTI TE

♦ Mindössze hat mérkőzést vívtak eddig a legfelső osztályban, a mérleg 2 felcsúti siker, 3 döntetlen, 1 kecskeméti diadal. Ebben a bajnokságban mindkétszer 1–1-re végeztek.

♦ Amikor a Puskás Akadémia volt a pályaválasztó, a KTE még sosem tudott nyerni. 2013 őszén Székesfehérváron 2–2-re végeztek, 2015 májusában a Pancho Arénában 4–0-s hazai diadal született, tavaly augusztusban pedig ugyanott egy viharral és villámlással tarkított mérkőzésen úgy ikszeltek, hogy a felcsútiak Szabó Alex öngóljával a 86. percben egyenlítettek.

♦ A PAFC legutóbb kétgólos hátrányból az utolsó negyedórában mentett pontot Kisvárdán (2–2), és három forduló óta úgy veretlen, hogy előtte idegenben győzte le a bajnok FTC-t, majd ötöt gurított az Újpestnek.

♦ A KTE tíz veretlenül megvívott bajnoki után a múlt héten újra a Mezőkövesdtől kapott ki, de még így is a legkevesebb veresége (3) van az NB I-ben.

♦ A Puskás Akadémia hazai mutatója 6–3–3, a Pancho Arénában a legutóbbi három bajnokijából kettőt megnyert, a Pakstól viszont nagyon kikapott (1–4). A KTE idegenben a legkevesebb gólt kapta az élvonalban, 10-et, a mérlege 4–6–2.

♦ Mind a két csapat 70 sárga lapot kapott eddig, ami egálban a legtöbb a mezőnyben.

♦ Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője újabb mérföldkőhöz ér, ez lesz a 125. bajnoki meccse, és ezzel az NB I örökranglistáján bekerül a 100 legtöbbet foglalkoztatott tréner közé.

MOL FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC

♦ 1968 óta a 120. bajnoki összecsapásuk következik. Az örökmérleg fehérvári fölényt mutat: 50 Vidi-győzelem, 25 döntetlen, 44 újpesti diadal.

♦ A párharc kezdetén az újpestiek domináltak, 2009 és 2021 között a fehérváriak évei jöttek, hiszen 22-szer győztek, miközben a fővárosiak csak négyszer. A legutóbbi öt bajnoki csatájukból viszont egy döntetlen mellett négyet a lila-fehérek nyertek meg, ráadásul a 2021-es Magyar Kupa-döntőt is behúzták.

♦ A fehérváriak pályaválasztása mellett 60 bajnoki találkozójuk volt, ezekből 29-et a vendéglátók nyertek meg, 16-szor ikszeltek, az újpestiek pedig 15-ször diadalmaskodtak. 2008 óta a lila-fehérek NB I-es meccsen csak háromszor tudtak győzni Fehérváron, ebből kétszer tavaly (2–1 és 1–0).

♦ A Vidi az első két tétmérkőzésén négy pontot gyűjtött új vezetőedzőjével, Bartosz Grzelakkal – ilyen startra legutóbb Szabics Imre volt képes a klubnál. Bár a fehérvári gárda vasárnap 1–2-ről mentett meg egy pontot a bajnok FTC otthonában, de hátrányból még egyszer sem sikerült fordítania ebben az idényben (4 iksz, 11 vereség).

♦ Nebojsa Vignjevics másodszor is győzelemmel rajtolt az Újpest kispadján: csapata 2013-ban 1–0-ra nyert az MTK otthonában, most Csoboth Kevin három találatával 3–2-re odahaza a ZTE ellen. A triplázó játékos karrierje első NB I-es gólját tavaly novemberben épp a Fehérvárnak rúgta.

♦ A Vidi vendéglátóként csupán egyszer kapott ki – még októberben, pont az Újpesttől. Emellett 6-szor nyert, 5-ször ikszelt, ezeken a találkozókon rendre betalált, viszont a Honvéd elleni két meccsét kivéve mindig kapott is.

♦ Az Újpest nem lehet büszke az idegenbeli teljesítményére, hiszen mindössze nyolc pontot kapart össze, 2–2–8 a mérlege, amivel utolsó előtti a vendégtabellán.

♦ Vignjevicsnek nagyon nem ment eddig a fehérváriak ellen, 23 találkozójából 16-ot elvesztett, 3-szor játszott döntetlent és csak 4-szer tudott győzni, abból is egyszer a Honvéddal.

PAKSI FC–FERENCVÁROSI TC

♦ Eddig 35-ször meccseltek az élvonalban, és ezekből a fővárosiak négyszer annyit nyertek meg, mint a tolnaiak. Az örökmérleg 5 paksi diadal, 10 döntetlen, 20 ferencvárosi siker.

♦ Az előző 14 egymás elleni tétmérkőzésükön sosem volt kevesebb három gólnál. Ezek során az FTC egy kivételtől – a tavaly februári Üllői úti 0–3-tól – eltekintve mindig legalább kétszer betalált, és 12-szer győztesen jött le a pályáról.

♦ A Fradinak a bajnokikon vendégként jobb a mérlege (11–3–3) a Paks ellen, mint házigazdaként (9–7–2). Az előző 10 vidéki összecsapásukból 7-et a fővárosiak nyertek meg, köztük a legutóbbi 4-et. A tolnaiak házigazdaként mostanáig utoljára 2017 áprilisában tudták legyőzni a Fradit (3–1), pontot pedig legutóbb 2020 júniusában (2–2) szerezntek ellene. Pedig akkor még a 91. percben is 0–2-re álltak...

♦ Parádés sorozatban van a Paks, hiszen az előző öt bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, ami klubcsúcs-beállítás. Hasonlóra eddig egyszer, 2015. október-novemberben, Csertői Aurél edzősége idején volt példa, akkor ezzel a második helyre küzdötte fel magát a csapat, ám a bajnokságot végül hetedikként zárta. Abból az együttesből csak Szabó János, Papp Kristóf és Hahn János kerettag most is.

♦ Már négy forduló óta képtelen nyerni a Ferencváros (2 iksz, 2 vereség), ilyen legutóbb 2017 áprilisában, Thomas Doll időszakában esett meg a címvédővel, azzal a különbséggel, hogy akkor sorozatban négy bajnokin csupán egy pontot kapartak össze Gera Zoltánék.

♦ A Paks kis túlzással a végletek csapata házigazdaként, hiszen egyedül a KTE elleni februári „szeles meccsen" ikszelt, különben nyert (6-szor), vagy vesztett (5-ször). A legutóbbi két vendége, a ZTE (1–3) és a Fehérvár (1–2) is vereséggel távozott tőle.

♦ A Fradi 7–2–3-as mérleggel, fölényesen vezeti a vendégtabellát, mindhárom idegenbeli vereségét vidéken szenvedte el, legutóbb Zalaegerszegen (0–1).

♦ A párharc találkozóin a mindkét csapat megfordult Böde Dániel szerepelt legtöbbször, a mostani lehet a 30. fellépése.

♦ A Ferencváros háromszor tudott úgy nyerni ebben a bajnokságban, hogy előtte az ellenfél vezetett, ebből kétszer a Paks ellen. Az Üllői úton ráadásul kétszeri hátrány után a fordítottak a fővárosiak (3–2), a győztes gólt a hosszabbításban Botka Endre fejelte.

VASÁRNAP

VASAS FC–BP. HONVÉD FC

♦ A forduló legnagyobb múltú párharcának résztvevői egykor a fővárosi kettős rangadók visszatérő szereplői voltak, és összesen 48 bajnokin ütköztek meg egymással a Népstadionban. Most azonban mindketten kieső helyről várják a találkozót. Ez lesz a 180. NB I-es összecsapásuk, az örökmérleg enyhe Vasas-fölényt mutat: 70 angyalföldi siker, 45 döntetlen, 64 kispesti diadal, a gólkülönbséget tekintve viszont a piros-feketék állnak jobban (300–290).

♦ A 2011-től lejátszott 13 találkozójukból csupán egy lett döntetlen, 2016 márciusában a régi Bozsik-stadionban 0–0-ra végeztek, pedig a hazaiak a második félidő közepétől kettős emberhátrányban futballoztak. Azóta mind a két csapat négyszer diadalmaskodott.

♦ Ebben az idényben mindkét bajnoki meccsük kispesti sikert hozott (2–1 a Fáy utcában, majd 2–0 a Bozsik Arénában), a februári Magyar Kupa-találkozójukat viszont 2–0-ra a Vasas nyerte meg az Illovszky-stadionban.

♦ A sereghajtó Vasas a legutóbbi négy bajnokiját egyaránt elbukta, ami a leghosszabb vereségszéria most az NB I-ben. Ezeken a meccseken rendre legalább két gólt kaptak a XIII. kerületiek, akik a legkevesebb találatot érték el a mezőnyben (20) és a gólkülönbségük is a legrosszabb (mínusz 14).

♦ Miután a piros-kékek a Budafok elleni szerdai Magyar Kupa-elődöntőben is simán alulmaradtak (0–3), a vezetőség csütörtökön közös megegyezéssel megvált Kondás Elemér vezetőedzőtől, és az új szakvezető kinevezéséig Desits Szilárd eddigi másodedzőt bízta meg az első csapat irányításával. Ő korábban Kuttor Attila munkáját is segítette, sőt amikor utóbbi 2021 őszén koronavírusos lett, két NB II-es és egy kupamérkőzés erejéig Desits volt a megbízott tréner. Vele akkor a Jászberényt 1–0-ra, a Dorogot 5–0-ra megverte, a Tiszakécskén azonban 1–0-ra kikapott a Vasas.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 14.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15.
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
2023. 03. 23.
Újpest
Milos Kruscsics helyett Nebojsa Vignjevics
2023. 03. 27.
Kisvárda
Török László helyett Milos Kruscsics
2023. 04. 06.
Vasas
Kondás Elemér helyett ?

 

♦ Egy kettes győzelmi sorozatot követően a legutóbbi két bajnokiját elvesztette a Honvéd, így a vonal alatt áll, és 25 fordulót követően három pont a lemaradása az előtte álló Fehérvárral szemben. Sorozatban három találkozón viszont még sosem maradt alul a kispesti csapat ebben a bajnokságban.

♦ Hazai produkciója alapján (2–4–6) is utolsó az NB I-ben a Vasas, amely legutóbb tavaly novemberben a Mezőkövesd ellen tudott nyerni (1–0) az Illovszky-stadionban. A 3–2–7-es idegenbeli mérlegű Honvéd viszont még ennél is régebben, október 22-én nyert házon kívül (2–0-ra verte a ZTE-t), de akkor még Tam Courts volt a szakvezető.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ 2019 óta tizenkettedszer találkoznak az NB I-ben, az örökmérleg jelentős kisvárdai fölényt mutat: 2 ZTE-győzelem, 4 iksz, 5 szabolcsi siker.

♦ 2020 nyarától a zalaiak több mint két éven át nem tudtak győzni a várdaiakkal szemben (2 döntetlen, 5 vereség) legutóbb viszont fölényes sikert (3–0) arattak idegenben házi gólkirályjelöltjük, Eduvie Ikoba két-, illetve a márciusban távozott Christy Manzinga egy góljával.

♦ Egerszegen öt meccse volt eddig a két csapatnak az élvonalban, és a házigazdák még nyeretlenül állnak, 3 döntetlen mellett 2 kisvárdai siker született. A másodikon 0–1-ről fordítottak 3–1-re Hej Viktorék.

♦ A ZTE a keddi Magyar Kupa-elődöntőt hosszabbításban, egy öngóllal nyerte meg 1–0-ra a Puskás Akadémia ellen, és fennállása során másodszor jutott be a fináléba. A korábbi két kupameccsét követő bajnokiján kikapott (0–1 a PAFC, majd 1–3 a Paks ellen), igaz, azok idegenbeli találkozók voltak. Az NB I-ben a legutóbbi öt meccsén egyszer sem ikszelt (2 diadal, 3 vereség).

♦ A Kisvárda öt forduló óta nyeretlen (3 iksz, 2 fiaskó), sőt az előző 11 bajnokiján csupán egyszer tudott győzni, az Újpest ellen (2–1), amelyet akkor éppen a piros-fehérek jelenlegi vezetőedzője, Milos Kruscsics irányított.

♦ A Zalaegerszegnek enyhén pozitív a hazai mérlege (5–3–4), otthon az előző négy találkozóján nem kapott ki, sőt legutóbb legyőzte a bajnok FTC-t (1–0).

♦ A Várda pontjainak a felét, 17-et, vendégként gyűjtötte be, az egyenlege 4–5–3. 2023-ban csak háromszor lépett pályára idegenben, és mindig döntetlent játszott.

NB I, 2022–2023, 26. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 7., péntek
20.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC
Mezőkövesd,Városi Stadion (Tv: M4 Sport)
Andó-Szabó Sándor
Április 8., szombat
14.30: Puskás Akadémia–Kecskeméti TEFelcsút,Pancho Aréna (Tv: M4 Sport)
17.00: Mol Fehérvár–ÚjpestSzékesfehérvár,Mol Aréna Sóstó (Tv: M4 Sport)
19.30: Paksi FC–FerencvárosPaks,Fehérvári úti Stadion (Tv: M4 Sport)
Április 9., vasárnap
14.15: Vasas–Bp. HonvédBudapest,Illovszky Rudolf Stadion (Tv: M4 Sport)
16.30: Zalaegerszeg–KisvárdaZalaegerszeg,ZTE Aréna (Tv: M4 Sport+)

 

Az állás
1. Ferencvárosi TC 25 15 6 4 49–22 +27 51
2. Kecskeméti TE 25 10 12 3 35–24 +11 42
3. Paksi FC 25 11 5 9 45–41 +4 38
4. Debreceni VSC 25 10 7 8 42–37 +5 37
5. Puskás Akadémia 25 9 10 6 36–32 +4 37
6. Kisvárda 25 8 10 7 37–40 –3 34
7. Mezőkövesd 25 8 8 9 26–30 –4 32
8. Zalaegerszegi TE 25 8 6 11 31–31 0 30
9. Újpest FC 25 8 6 11 32–45 –13 30
10. Mol Fehérvár 25 7 7 11 32–36 –4 28
11. Budapest Honvéd 25 6 7 12 27–40 –13 25
12. Vasas FC 25 3 10 12 20–34 –14 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik