NB I: Nem gondolunk a kiesésre, nem félünk ettől – Moniz

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.03.12. 07:13
null
Ricardo Moniz elmondta, a ZTE-nél nem gondolnak a kiesésre (Fotó: Földi Imre)
A Budapest Honvéd 1–0-s győzelmet aratott a ZTE fölött, és ezzel jelenleg már nem áll kieső helyen a labdarúgó NB I tabelláján. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Dean Klafuric, a Budapest Honvéd vezetőedzője a következőket mondta a győzelemről.

„Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, amelyen megérdemelten nyertünk, hiszen tudtuk irányítani.Próbáltunk kontrázni, mivel a ZTE direkt futballt játszik, ezt kellett megakadályoznunk. A második félidőre változtattunk a taktikánkon, mert az első félidőben azt láttuk, hogy ellenfelünkakkor veszélyeztetett, amikor a védőink mögé löbbölte a labdát. A fordulás után visszahúzódtunk, nagyobb teret adtunk a vendégeknek, kontrákra alapoztuk a futballunkat, hiszen az első félidőben ezekből dolgoztunk ki lehetőséget. Ők gyakorlatilag csak szögletből tudták veszélyeztetni a kapunkat, mi viszont egy második gólt is rúghattunk volna. Folytatunk kell ezt a munkát tovább, és akkor jönnek az eredmények.”

Kiemelte, az egész csapat és ő is nagyon boldog, hogy Kocsis Dominik meglőtte az első NB I-es gólját.

Ricardo Moniz, a ZTE vezetőedzője így értékelt a vereség után.

„Voltak gondjaink... Bojan Szankovics korábban súlyos sérülést szenvedett, többen betegek, így például a házi gólkirály Eduvie Ikoba is, a hiányukat megéreztük. Nehezen kerültünk helyzetbe, az egy egy elleni játék nem ment jól. Látnunk kell, hogy a letámadás önmagában nem elég, kiemelkedő egyéni képességek kellenek ahhoz, hogy meccseket nyerjünk. Jövő héten még nehezebb helyzetben leszünk a Ferencváros ellen, hiszen öt sárga lapja miatt kiesett Mocsi Attila, Szendrei Norbert és Gergényi Bence is. A huszonegyedik percben óriási helyzetben rontott Németh Dániel, azt gondoltam, ezt be kellett volna lőni... Idehaza sok fiatal kap lehetőséget, tizenhét-tizennyolc évesen férfivá kell válni. Vannak tehetségeink, de a nap végén a lőtt gólok száma számít. A csatárunk hibázott, de továbbra is bízom a fiataljainkban.”

Arra a felvetésre, hogy a vereséggel kézzelfogható közelségbe került a kiesés úgy reagált, hogy nem gondolnak erre, nem félnek a kieséstől.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Zalaegerszegi TE 1
–0 (1–0)
Budapest,
Bozsik Aréna,3000néző.Vezette:Erdős
Gólszerző:Kocsis D. (40.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 11., szombat
Kisvárda–Debreceni VSC 0–1
Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
2450
Paks–Mol Fehérvár 2–1
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1785
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1–0Budapest,Bozsik ArénaErdős József
3000
Március 12., vasárnap
14.05:Kecskeméti TE–Vasas (Tv:M4 Sport+)Kecskemét,Széktói StadionFarkas Ádám
16.00:Újpest–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport+)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
18.15:Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22155246–17+2950
2. Kecskeméti TE22812231–22+936
3. Debreceni VSC2397738–34+434
4. Paksi FC2395940–38+232
5. Kisvárda2388734–37–332
6. Puskás Akadémia2279627–28–130
7. Mezőkövesd2277824–28–428
8. Zalaegerszegi TE23761028–28027
9. Budapest Honvéd23671026–36–1025
10. Mol Fehérvár23661128–34–624
11. Újpest FC22661027–38–1124
12. Vasas FC22310917–26–919

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik