Vasas: a játékosok is adományoztak a Törökországban dolgozó mentőcsapatnak

V. J.V. J.
2023.02.10. 22:05
null
Túlélők után kutatnak a törökországi Iskenderunban (Illusztráció: AFP)
A Vasas FC anyagi segítséget nyújt a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak, amelynek munkatársai a súlyos földrengés sújtotta törökországi régiókban dolgoznak – írja a csakfoci.hu.


„Törökországra általában az edzőtáborokkal és a gyönyörű környezetben eltöltött nyaralásokkal kapcsolatban gondolunk, de akkor sem szabad elfelejteni ezt a régiót, amikor egy ekkora katasztrófa után az ott élő emberek szorulnak segítségre. Januárban több hazai csapathoz hasonlóan mi is a törökországi Belekben edzőtáboroztunk. Ideálisak voltak a körülmények, a kiszolgáló személyzet tökéletes feltételeket biztosított a munkánkhoz
– mondta el a csakfoci.hu-nak Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója.

„Úgy gondoltuk, kötelességünk, hogy a földrengést követően segítsük a mentésben résztvevő magyar szakemberek munkáját. Azért esett a választásunk a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatra, mert egy olyan kis csapatról van szó, amelynek tagjai óriási munkát végeznek minden helyszínen, ahol szükség van rájuk. Heroikus küzdelmet folytatnak Törökország földrengéssel sújtott területein is. Játékosaink a saját bérükből ajánlottak fel segítséget a kutatócsoportnak, amit a klub további összeggel egészített ki, így reméljük, mi is hozzá tudunk járulni a csoport minél eredményesebb munkájához.”

„Húsz fővel és a négy legképzettebb kutyánkkal vagyunk kint Törökországban. A csapatunk kiutazását a külügyminisztérium segítette, ott azonban teljes mértékben önellátóak vagyunk. Mentőcsapatunk tagjai eddig csaknem húsz embert mentettek meg a romok alól. Egyelőre nem tudom, meddig maradunk kint, a földrengés sújtotta területeken maximum hét napig van esély élő személyek kiemelésére” – mondta el a portálnak Balázs-Vidáts Tímea, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tagja.

Hétfőn több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a Richter-skála szerinti 7.8-as erősséget is elérte, hatalmas pusztítást okozva a térségben – a halálos áldozatok száma átlépte a húszezret.

Összefogott három isztambuli rivális
A Besiktas, a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce és Galatasaray közösen küldött három, adományokkal megtöltött kamiont a katasztrófa sújtotta térségbe.
Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44

Így vette át a meccs embere díjat a paraguayi gólszerző

Foci vb 2026
2026.06.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik