Paks: Waltner ment, Böde jött – a csatár újra az NB I-es keretben

P. K.P. K.
2023.02.15. 11:14
null
Böde Dániel újra a Paks első csapatával készülhet
A Nemzeti Sport Online-on már hétfőn, a Waltner Róbert menesztéséről szóló hírünkben jeleztük, hogy a szakember távozásával az ősszel az NB III-as kerethez kerülő Böde Dániel visszatérhet az első csapathoz – ezt szerdán a tolnai klub is megerősítette honlapján.

 

„A hét eleje az edzőváltásról szólt klubunk háza táján, és mint nemrég jeleztük, február 14-től újra Bognár György irányítja NB I-es csapatunkat. Klubvezetésünk és régi új vezetőedzőnk közös döntése révén pedig Böde Dániel ismét az első osztályú gárdánkhoz tartozik” – írja a paksifc.hu.

A 36 éves csatár az előző idényben még 32 meccsen szerepelt az élvonalban a Paksi FC-ben Bognár Györgynél, három gólt is szerzett. Ebben az idényben, Waltner Róbertnél azonban az NB I-ben csak kétszer állt be csereként, majd kérte a szerződése felbontását. Ezután a vezetőség csapatmenedzsernek nevezte ki, mellette Böde a paksiak NB III-as csapatához került – a harmadosztályban hét mérkőzésen öt gólt szerzett.

Azok után azonban, hogy a menesztett Waltner helyett keddtől újra Bognár György irányítja a Paksi FC-t, Böde Dániel is visszakerülhetett az első csapat keretébe.

 

Legfrissebb hírek

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 11:47

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 08:24

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 21:37

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 11:47

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45