NB I: Zalaegerszegről igazolt szélsőt a KTE – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 19:43
null
Májer Milán már a KTE mezében (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását a Zalaegerszegi TE-től távozó Májer Milán.

 

A szélsőként bevethető Májer Milán tavaly nyáron igazolt Zalaegerszegre, azóta minden sorozatot figyelembe véve kilenc alkalommal lépett pályára. A Budapest Honvéd nevelése Kecskeméten folytatja pályafutását.

„A Kecskemét már a múltban is érdeklődött irántam, így nem először került szóba, hogy a klub játékosa legyek. Jól éreztem magam Zalaegerszegen, de nagyon szerettem volna jönni, mert azt éreztem, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is nagyon meg akar szerezni és maximálisan bízik bennem. Emellett adott egy olyan közösség is, mellyel ki tudjuk egymásból hozni a legtöbbet. Ez volt a legfontosabb szempont számomra” – olvashatók Májer szavai a KTE hivatalos honlapján.

„Szeretnék már most hétvégén bemutatkozni, gólt rúgni, segíteni a csapatot. Az már nem különösebben foglalkoztat, hogy a nevelő klubom ellen kerülhet erre sor, hiszen azóta már eltöltöttem egy félévet máshol, kevésbé szoros a viszonyom a Honvéddal. Édesanyám viszont ott dolgozik, ebből a szempontból lesz inkább más ez a meccs számomra” – tette hozzá a 23 éves játékos.

Májer a 9-es mezszámot választotta újdonsült állomáshelyén, ahol éppen nevelőegyüttese, a Honvéd ellen mutatkozhat be.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Májer Milán (ZTE FC), Nikitscher Tamás (Pécsi MFC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Ábel, Major Szabolcs
Kiszemeltek: –
Távozók: Uros Djuranovics (montenegrói, FK Kolubara – Szerbia), Sági Milán (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Pejovics Danilo (szerb-magyar, Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik