NB I: A második félidőben jobbak voltunk – Kondás a 0–1 után

Vágólapra másolva!
2023.02.13. 07:47
null
A piros-kékek 1–0-ra kikaptak az Újpesttől (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában vasárnap két mérkőzést rendeztek. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők a Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (1–0) és a Vasas FC–Újpest FC (0–1) találkozó után

 

VASAS FC–ÚJPEST FC 0–1

KONDÁS Elemér, a Vasas FC vezetőedzője

– Miért csupán a kapott gól után futballoztak úgy, ahogy végig kellett volna?     
– Az első félidőben éreztem a görcsösséget a játékosokon. Hátrányban kezdtünk el úgy futballozni, ahogy első perctől szerettük volna. Nem akartunk mi óvatosan játszani az elején sem. Az első félidőben az újpestiek, a másodikban mi voltunk a jobbak.

– Megérdemelték volna legalább az egyik pontot?     
– A második félidő alapján mindenképpen. Óriási ziccerünk volt, úgy érzem, ha az bemegy, bármi lehetett volna. Lendületben voltunk. Sajnos a vendégek kontratámadás végén szerezték a gólt, nekünk pedig hiába voltak meg a helyzeteink, nem jött össze a gól. Pontatlanok voltunk. Túlságosan sok labdát szórtunk el a támadóharmadban.

– Hogyan tovább, nézegetik a tabellát?  
– A tabellával is foglalkozni kell, de azt mondom a labdarúgóknak, gyűjtögessük a pontokat, jönnek a győzelmek. Remélem, legközelebb már sikeresek leszünk.

Milos KRUSCSICS, az Újpest FC vezetőedzője   

– Ezzel a győzelemmel némileg megnyugodhatnak?
– Nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl. A győzelemmel egyáltalán nem nyugodhatunk meg, továbbra is a mezőny hátsó felében vagyunk. Bizakodásra adhat okot, hogy hetvenöt percig mi irányítottuk a játékot, és a gólt is mi szereztük a fordulást követően. A Vasas mindössze az utolsó negyedórában jött ránk, akkor némi szerencsénk is volt.

Csongvai Áron és Katona Mátyás is Fehérváron köthet ki: mit szól hozzá, hogy két alapemberét, sőt a csapatkapitányt is elveszítheti?
– Ez a labdarúgás velejárója. El kell fogadnunk, ha távoznak. Vannak játékosok a keretben, akik helyettesíthetik őket, belső védőnek itt van a görög Jorgosz Andzulasz, ő éppen ezért érkezett. Sőt, újabb futballista is napokon belül aláírhat hozzánk.

– A következő két fordulóban a dobogós Kisvárda és a Kecskemét otthonába látogatnak, mit gondol, mi kell, hogy ott is sikeresek legyenek?
– A közvetlen riválisokat legyőztük, remélem, most már lendületet kapunk. Hét közben a Magyar Kupában a Puskás Akadémia ellen is megérdemeltük volna a továbbjutást. Sok a tehetséges magyar játékos a keretben, szeretek velük dolgozni, és mély vízbe dobni őket.

PUSKÁS AKADÉMIA–ZALAEGERSZEGI TE FC 1–0

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Boldoggá tesz az eredmény. Nehéz, küzdelmes mérkőzés volt, de be kell vallani, nem épp színvonalas. Felkészültünk a Zalaegerszeg játékából, és azt kaptuk, amit vártunk. Az egerszegiek letámadtak, szabálytalanságokkal próbálták megállítani a támadásainkat. Mindkét csapat küzdött, és mi voltunk a szerencsésebbek. A gól? Nem volt bomba, ám a kis gól is rendkívül fontos tud lenni. Jó volt bemenni az öltözőbe, elképesztően boldogok voltak a játékosaink a meccs után.

– Megvan az első idei bajnoki győzelem: nagy kő esett le a szívéről?
– Nem foglalkozom ezzel. Mezőkövesden sokkal jobban játszottunk, mint most, mégis kikaptunk. Melyik a jobb: jól játszani és kikapni, vagy rosszul futballozni és nyerni? Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk a futballunkon, nem szerzünk sok gólt, próbálunk folyamatosan változtatni a támadószekcióban.

– A tizenhat éves Kern Martin játékáról mi a véleménye, és mikor döntötte el, hogy ma kezdőként ad neki lehetőséget?
– Óriási tehetség. A múlt hét elején azt terveztem, hogy vagy a kupameccsen, vagy most, a ZTE FC elleni bajnokin lehetőséget adok neki. Remek bal lába van, nem véletlenül végezhette el tegnap a szabadrúgásokat. A rúgótechnikáját ki kell emelni, ám fizikailag mindenképpen fejlődnie kell. Remek játékos válhat belőle, ám erre térjünk vissza néhány év múlva.

Ricardo MONIZ, a ZTE FC vezetőedzője

– Mi kellett volna a győzelemhez?
Nehéz meccs volt, nagy intenzitással játszott mindkét csapat. Többet kellett volna járatnunk a labdát, keveset volt játékban a középpályánk. Mim Gergely néhányszor elfutott a szélen, de hiányzott a pontos befejezés. Azonban nem szabad csüggedni, hinnünk kell benne, hogy előre tudunk lépni. Nem kell szégyenkezni a vasárnapi játékunk miatt.

– Aggódhat a csapat teljesítménye miatt, hiszen a tavaszi négy bajnokin még nem nyert az együttes…
– Miért kellene aggódnom? A Ferencváros és a Debrecen ellen is volt esélyünk a győzelemre, igaz, utóbbi találkozót nagyban befolyásolta a kiállítás. A Mezőkövesd elleni egy pontnak örültem, a Magyar Kupában a továbbjutás pedig lendületet adott a labdarúgóknak. Szükségünk lett volna a pontra, pontokra, a Puskás Akadémia ellen megérdemeltünk volna legalább egyet. Szoros a tabella, nagy a harc a pozíciókért. Kritikusnak kell lennünk magunkkal szemben, el kell kezdenünk pontokat gyűjteni.

– Egy gólt szereztek ebben az évben az élvonalban, nyilvánvaló gondok vannak a gólszerzéssel.
– A magyar csapatok védelmét nehéz átjátszanunk, ez a bajnokság egyik jellemzője. A ZTE nem engedheti meg magának, hogy sztárjátékosokat vásároljon, a klub kineveli a futballistákat, házon belül oldja meg ezt a feladatot. Nehéz dolguk van fiatal játékosainknak, keményen kell küzdeniük, hogy gólhelyzetbe kerüljenek, s ez nehéz, mert minőségi hátvédek állnak velük szemben. 

NB I, 2022–2023, 19. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ NÉZŐSZÁM
2023. február 10., péntek
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2–1 Mezőkövesd, Városi Stadion Berke Balázs
500
2023. február 11., szombat
Kecskemét–Budapest Honvéd 2–2 Kecskemét, Széktói Stadion Káprály Mihály 2527
Kisvárda–Ferencváros 0–0 Kisvárda, Várkerti Stadion Farkas Ádám
3150
DVSC–Paks 2–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion Karakó Ferenc 2041
2023. február 12., vasárnap
Puskás Akadémia–ZTE 1–0 Felcsút, Pancho Aréna Pillók Ádám
1018
Vasas–Újpest 0–1
Budapest, Illovszky Rudolf
Pintér Csaba2980
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 14 3 2 42–15 +27 45
2. Kecskeméti TE 19 7 10 2 27–19 +8 31
3. Puskás Akadémia 19 7 8 4 24–20 +4 29
4. Kisvárda 19 7 7 5 30–32 –2 28
5. Debreceni VSC 19 7 6 6 33–29 +4 27
6. Zalaegerszegi TE 19 6 5 8 25–23 +2 23
7. Paksi FC 19 6 5 8 31–33 –2 23
8. Mezőkövesd 19 6 5 8 21–27 –6 23
9. Újpest FC 19 6 4 9 23–33 –10 22
10. Mol Fehérvár 19 5 5 9 23–28 –5 20
11. Budapest Honvéd 19 4 6 9 20–32 –12 18
12. Vasas FC 19 3 8 8 14–22 –8 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik