V. J.
P. K.
2023.02.10 17:24 Frissítve: 2023.02.13 11:35

Újpest: Csongvai és Katona is Fehérvárra kerülhet – NS-infó

A Nemzeti Sport úgy tudja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC hamarosan megállapodhat az Újpest FC-vel Csongvai Áron és Katona Mátyás átigazolásáról.

Csongvai Áron és Katona Mátyás is elhagyhatja Újpestet (Fotó: Szabó Miklós – NS-montázs)


Információink szerint még a hét folyamán egyezség születhet a klubok között Csongvai Áron és Katona Mátyás átigazolásáról, így két alapemberét is elveszítheti az NB I 10. helyén álló Újpest FC. Amennyiben az orvosi vizsgálatokon is átesik a hétvégén a két játékos, úgy a a Vidi – amely egy ponttal többet gyűjtött az Újpestnél, s jelen állás szerint a kiesés ellen folytatott küzdelemben a lila-fehérek egyik riválisa… – legkésőbb a jövő hét elején bemutathatja a két új igazolását.

A középpályán és a védelemben is bevethető Csongvai (jelenleg a lila-fehérek csapatkapitánya) 15 évesen, 2016 nyarán került a Vasastól az Újpesthez, 2019 októbere óta 104 tétmeccsen játszott a csapatban, ezeken 10 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott. A 22 éves játékos az U21-es válogatottban nyolc alkalommal lépett pályára, 2022 novemberében pedig Marco Rossi is meghívta keretébe a Luxemburg és Görögország elleni felkészülési mérkőzésekre.

A 23 éves Katona 2017 nyarán került Újpestre és 2020 júniusában mutatkozott be a lila-fehérek élvonalbeli csapatában, a támadó 63 találkozón 8 gólig és 4 gólpasszig jutott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csongvai Áron (Újpest FC), Katona Mátyás (Újpest FC), Daniel Paraschiv (román, FC Hermansstadt – Románia)
Távozók: Funsho Bamgboye (nigériai-magyar, Rapid Bucuresti – Románia), Budu Zivzivadze (grúz, Karlsruher SC – Németország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Bence (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, onnan kölcsönbe: ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Claudiu Bumba (román, az NB III-as második csapathoz került), Artem Sabanov (ukrán, az NB III-as második csapathoz került)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jorgosz Andzulasz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus), Ognjen Mudrinszki (szerb, Lamphun Warriors – Thaiföld, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt Lucsani – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (Gadji Celi Carmel Junior Tallo, elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc), 
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Csongvai Áron (Mol Fehérvár), Katona Mátyás (Mol Fehérvár)

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 18 14 2 2 42–15 +27 44
  2. Kecskeméti TE 18 7 9 2 25–17   +8 30
  3. Kisvárda 18 7 6 5 30–32   –2 27
  4. Puskás Akadémia 18 6 8 4 23–20   +3 26
  5. Debreceni VSC 18 6 6 6 31–28   +3 24
  6. Zalaegerszegi TE 18 6 5 7 25–22   +3 23
  7. Paksi FC 18 6 5 7 30–31   –1 23
  8. Mol Fehérvár 18 5 5 8 22–26   –4 20
  9. Mezőkövesd 18 5 5 8 19–26   –7 20
10. Újpest FC 18 5 4 9 22–33 –11 19
11. Budapest Honvéd 18 4 5 9 18–30 –12 17
12. Vasas FC 18 3 8 7 14–21   –7 17
2023.10.01 10:12:52

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sőt a kecskemétiek sorozatban a negyedik bajnokijukat bukták el, sovány vigasz, hogy most legalább szereztek egy gólt.

2023.09.30 23:38:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Egyetlen lépéssel szereztek akkora előnyt, hogy csak gól lehetett a vége.

2023.09.30 14:44:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Lagatort már a 13. percben kiállították, Megyeri hiába védett nagyokat, zsinórban harmadszor is kikapott a Loki.

2023.09.30 14:27:36

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Bognár István vezetést szerzett ugyan az MTK-nak, de utána kinyílt a zöld-fehér gólzsák.

Ajánló beállításra vár