Puskás Akadémia: orvosira érkezik a svéd kiszemelt – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
2023.01.14. 09:37
null
Svéd sajtóhírek szerint Jonathan Levi (balra) szerződtetését hamarosan bejelentheti a Puskás Akadémia (Fotó: Getty Images)
Svéd sajtóhírek szerint a hét végén orvosi vizsgálatra érkezik a Puskás Akadémiához az egyszeres svéd válogatott Jonathan Levi, akiről egy hónapja írtuk meg, hogy érdeklődik iránta az NB I felcsúti klubja.

Az IFK Norrköping szélsőjéről a svéd Expressen szerint a két klub megegyezett, a játékos rábólintott a Puskás Akadémia ajánlatára, így a hét végén orvosi vizsgálaton vesz részt, és a napokban be is jelentheti a szerződtetését a Puskás Akadémia.

Az Expressen úgy tudja, a héten még olasz érdeklődés is akadt a játékosért, de a korábban izraeli ajánlatot is visszautasító Levi már elkötelezte magát a magyar csapat mellett. A svéd Aftonbladet úgy tudja, Levi már járt is az NB I negyedik helyezettjénél, és a jelek szerint tetszett neki, amit Felcsúton látott.

A Puskás Akadémia átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Jonathan Levi (svéd, IFK Norrköping – Svédország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Budafok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
5 órája

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48