NB I: Kolozsváron köthet ki a Kisvárda román légiósa – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.01.07. 13:31
null
A jelek szerint visszatér Kolozsvárra Andrei Peteleu (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Akár már ma bejelentheti Andrei Peteleu érkezését a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő CFR – írja saját forrásaira hivatkozva a ProSport.

A román sportsajtó szerint Andrei Peteleu – akinek ősszel nem sok lehetőség jutott a Kisvárdában – két és fél évre ír alá a román bajnokságot zsinórban ötször megnyerő CFR-nél. A 30 éves szárnyvédő nem először játszana a „kincses városban” – korábban 2016 és 2020 között erősítette a vasutascsapatot, melynek színeiben három bajnoki címet és egy szuperkupát nyert.

A fent nevezett forrás kiemeli, hogy Peteleut – korábbi kolozsvári időszakához hasonlóan – elsősorban cserejátékosnak szánja Dan Petrescu vezetőedző, mivel a 30 éves játékos mindkét szélen bevethető, így alternatívát nyújthat a csapatkapitány Camora vagy Cristian Manea kidőlése esetén.

Andrei Peteleu a jelenlegi idényben kilenc magyar bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Kisvárdában, melyeken egy sárga lapot kapott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Aleksandar Jovicic (bosnyák, HNK Gorica – Horvátország), Milos Szpaszics (szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatért: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nazar Ponomarenko (ukrán-magyar)
Kiszemeltek: –
Távozók: Jasir Asani (albán-északmacedón, Kvangdzsu – Dél-Korea)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Andrei Peteleu
(román, CFR, Románia)

 

Legfrissebb hírek

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 19:27