NB I: hivatalos, távozik a Kisvárda román játékosa

K. B.K. B.
2023.01.07. 16:16
null
Andrei Peteleu Romániában folytatja a pályafutását (Fotó: Kisvárda)
Ahogyan az várható volt, a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő CFR szerződtette a Kisvárda 30 éves szárnyvédőjét, Andrei Peteleut.

 

Kolozsváron köthet ki a Kisvárda román légiósa – sajtóhír

Szombat délután mi is megírtuk, hogy a román sportsajtó szerintAndrei Peteleu– akinek ősszel nem sok lehetőség jutott a Kisvárdában – a román bajnokságot zsinórban ötször megnyerő CFR-be igazol. A Kisvárda most a hivatalos honlapján erősítette meg a hírt, kiemelve, hogy a 30 éves szárnyvédő 2021 nyarán érkezett a csapatba, az azóta eltelt másfél évben 28 NB I-es bajnoki mérkőzésen 2048 percet töltött a pályán, részese lehetett a történelmi bajnoki ezüstérem megszerzésének, és szerephez jutott a kisvárdai labdarúgás első nemzetközi mérkőzésén, a kazahsztáni Almatiban játszott Európa-konferencialiga-összecsapáson.

A Kisvárda továbbá így fogalmaz: „Peteleu szerződéséből még fél év volt hátra, így a mostani átigazolási időszak nyújtotta az utolsó esélyt arra, hogy a játékjogát értékesítsük.”

Peteleu nem először játszik Kolozsváron – korábban 2016 és 2020 között erősítette a vasutascsapatot, melynek színeiben három bajnoki címet és egy szuperkupát nyert. Cikkében a ProSport kifejtette, hogy Peteleut – korábbi CFR-es időszakához hasonlóan – elsősorban cserejátékosnak szánjaDan Petrescuvezetőedző, mivel a labdarúgó mindkét szélen bevethető, így alternatívát nyújthat a csapatkapitány Camora vagy Cristian Manea kidőlése esetén.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Aleksandar Jovicic(bosnyák, HNK Gorica – Horvátország),Milos Szpaszics(szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nazar Ponomarenko(ukrán-magyar)
Kiszemeltek: –
Távozók:Jasir Asani(albán-északmacedón, Kvangdzsu – Dél-Korea), Andrei Peteleu(román, CFR, Románia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30