NB I: 22 éves görög utánpótlás-válogatott védőt igazolt az Újpest

CS. M.CS. M.
2023.01.28. 16:02
null
Jorgosz Andzulasz Újpesten folytatja (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 22 éves görög utánpótlás-válogatott Jorgosz Andzulaszt.


A 22 éves, jobblábas belső védő a görög élvonalbeli Aszterasz Tripoliszból érkezett Újpestre, de kölcsönjátékosként megjárta az elmúlt időszakban a Serie B-ben szereplő Cosenzát, előtte pedig a Fiorentina U19-es csapatát – a lila-fehérekkel U19-es Olasz Kupát is nyert.

A görög utánpótlás-válogatott játékos – aki az U21-es válogatott Eb-selejtezőin több alkalommal is pályára lépett – így nyilatkozott szerződtetését követően:

„Azért választottam az Újpestet, mert az elmúlt években sikeresen nevelt ki olyan játékosokat, akik nemcsak el tudtak igazolni, hanem meg is állták a helyüket Európa legerősebb bajnokságaiban. A következő hónapok még biztosan az akklimatizációról szólnak, de ha megkapom a lehetőséget akkor élni szeretnék vele.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jorgosz Andzulasz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus), Ognjen Mudrinszki (szerb, Lamphun Warriors – Thaiföld, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt Lucsani – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (Gadji Celi Carmel Junior Tallo, elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Radosevics Ognjen
(szerb, Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:02

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 08:34

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55
Ezek is érdekelhetik