FTC: két játékossal már megegyeztek, nyitottak Boli eladására

K. B.K. B.
2023.01.17. 16:56
null
Boli távozóban? (Fotó: Török Attila)
A Fradi Tv január 17-i adásában az NB I-ben szereplő labdarúgócsapat vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov és sportigazgatója, Hajnal Tamás az esetlegesen érkező és távozó játékosokról egyaránt nyilatkozott. Utóbbi kifejtette, nyitottak arra, hogy megváljanak a 29 éves csatáruktól, Franck Bolitól, ha mutatkozik érdeklődés iránta.

 

FTC: „Két játékossal megegyeztünk” – róluk lehet szó
Új kiszemelt Albániából és Portugáliából – sajtóhírek
Az FTC ghánai próbajátékosával a soraiban győzte le az Augsburgot

Sztanyiszlav Csercseszov így fogalmazott a csapat spanyolországi edzőtáborában: „Tudjuk, milyen elképzeléseink vannak a téli átigazolási időszakban. Franck Boli jelenleg nincs itt velünk, igen, nyáron lejár a szerződése, de most sérülés miatt maradt távol. Kwaku Bonsu Osei ghánai labdarúgó próbajátékon van velünk, ismerem őt, jó és technikás játékos, de időre van szüksége, mert hónapok óta nincs klubja. Aissa Laidouninak újra a Fradival kell küzdenie, szükségünk van rá. Mutatkozik érdeklődés iránta, többször beszéltünk vele erről, de ő is és mi is türelmesek vagyunk.”

Hajnal Tamás sportigazgató az esetleges új igazolásokról is szót ejtett: „Sokat beszélgettünk az edzővel és a játékosokkal, folyamatosan tárgyalunk más csapatokkal. Két játékossal a nyári átigazolási időszakra megegyeztünk, meglátjuk, sikerül-e már most megszerezni őket, nehéz tárgyalások mennek a háttérben. Boli elsősorban egészségügyi okokból nincs velünk most, de szakmai szempontból nyitottak vagyunk, ha esetleg olyan érdeklődés van iránta. Kwaku Bonsu Osei tehetséges játékos, érdekes lehetőséges vannak benne. A venezuelai bajnokságban játszott, nehéz volt felmérni, mit tud, de így, hogy itt van, be tudjuk biztosítani magunkat. Ha szeretnénk, azonnal leigazolhatjuk, de nem hozunk elhamarkodott döntést.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: –

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Redon Xhixha (albán, FK Tirana – Albánia), Beni (Benedito Mambuene Mukendi, angolai, CD Trofense – Portugália), Halmai Ádám (Soroksár – próbajáték), Kwaku Bonsu Osei (ghánai, próbajátékon, szabadon igazolható, legutóbb Caracas FC – Venezuela), Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Cso Ku Szung (dél-koreai, Csonbuk Motors – Dél-Korea), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk (sajtóhírek alapján): Franck Boli (elefántcsontparti, Gaziantep FK – Törökország, Qarabag – Azerbajdzsán), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Olympique de Marseille, Montpellier – Franciaország; Hertha BSC, Wolfsburg – Németország; Celtic – Skócia; Cremonese, Fiorentina, Sampdoria – Olaszország; Besiktas – Törökország; Oroszország)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17