Sportrádió: az NB I-ben is lehetnek tízperces ráadások

2022.12.07. 18:27
null
Szabó Zsolt szerint az NB I-ben is lehetnének akár tízperces hosszabbítások (Fotó: Szabó Miklós)
A Sportrádió interjút készített Szabó Zsolt korábbi labdarúgó-játékvezetővel a katari vb-n tapasztalható, korábban nem megszokott mértékű hosszabbításokról. Szabó szerint a vb trendjét az európai kupák, majd nemzeti bajnokságok is követik majd. Hozzátette, a magyar bajnokságnak is jó lenne igazodnia ehhez, és ez Ferencvárosnak is hasznos lenne a El-szereplés miatt.

„A világbajnokságon a csoportmeccsek alatt mérkőzésenként átlag tíz percet hosszabbítottak – kezdte elemzését Szabó Zsolt. – Mondhatjuk rá, hogy hú de sok, ehhez nem szoktunk hozzá, de a négy évvel ezelőtti vb-n is átlag hat és fél perccet adtak hozzá a játékidőhöz. Azért ez nem annyira drasztikus, pláne, ha hozzávesszük, hogy Oroszországban meccsenként a két csapat összesen hatot cserélhetett, míg most Katarban már tízet. Megnőtt a játékmegszakítások ideje. A szurkoló azért megy ki a stadionba, hogy futballt lásson, és nem azért hogy hat-hét percig azt nézze, hogy a játékos hogyan fényezi a labdát bedobásnál. Hasonló a helyzet a kirúgásoknál is, amikor a kapus igazgatja a labdát. A játékvezetők egyértelmű instrukciót kaptak, hogy ezeket az elfecsérelt időket szigorúan be kell számítani.”

„Egészen biztos vagyok benne, hogy hasonlóan hosszú ráadások lesznek a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is. Biztos vagyok abban is, hogy a katari világbajnokság tapasztalatait átültetik az európai mérkőzésekre is, és úgy vélem, ezután a nemzeti bajnokságoknak is követniük kell a trendet.”

„Azért is kell igazodnia ehhez a magyar bajnokságnak is, mert a Ferencváros érdekelt tavasszal az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Így felkészülhetnek rá, hogy nemcsak négy-öt percet hosszabbítanak egy meccsen, hanem adott esetben nyolc-kilenc-tíz perc ráadás is lesz, és bizony bírni kell a gyűrődést.”


Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04