
– Nem ilyennek ismerte meg a Fradi-pályát, ugye?
 – Már csak azért sem, mert kilencven fokkal elforgatták a játékteret –  mondta a Nemzeti Sportnak a Ferencvárost 2008 októbere és 2010 júniusa  között csatárként erősítő Paul Shaw. – Csodálatos a létesítmény, és  különleges, hogy a Groupama Aréna ugyanazon a telken épült fel, amelyen  az Albert-stadion állt. Távozásom óta nem jártam Budapesten, lenyűgöző,  mekkorát fejlődött a klub.
– Milyen érzésekkel tért vissza?
– Nagy várakozás volt bennem, a feleségemmel ugyanis Budapesten szerettük  volna tartani a huszadik házassági évfordulónkat, ám a koronavírus miatt  két évvel csúsztatnunk kellett az utazást. Boldog családként éltünk  Magyarországon, a két kisfiam is szeretett itt élni. Különleges nekünk  ez a hely.
– Kétezernyolcban sokakat meglepett, hogy egykori Premier  League-játékosként a másodosztályban szereplő Ferencvároshoz szerződött.  Miért döntött így?
– A történelme miatt választottam a Fradit. Angliában mindenki ismeri a  klubot, nekem pedig nem számított, hogy melyik osztályban szerepel. A  McCabe-éra első angol játékosa voltam, Arsenal-nevelésként meg kellett  felelnem az elvárásnak, ám mindvégig úgy éreztem, passzolok a csapathoz.  Bár nagy volt a nyomás, nem éltem meg teherként, mert mindig száz  százalékot adtam ki magamból. Ez a mentalitás mindig is jellemzett, de  Magyarországon még inkább felerősödött bennem a győzni akarás.  Testközelből tapasztaltam, mennyit jelent a klubnak és a szurkolóknak,  hogy visszakerüljünk az élvonalba. Idősebb labdarúgóként feladatom volt,  hogy segítsem a fiatalok beépítését, de az elsődleges az volt, hogy  segítsek a feljutásban és a szintlépésben. Az első idényben nagyot  csalódtunk, mert nem sikerült elérnünk a célunkat, de hatalmas  ösztönzést jelentett a következőre, hogy megnyerjük a másodosztályt.  Ezért is örülök a bajnoki címeknek, a BL- és El-szerepléseknek, mert ez a  klub erre a polcra tartozik.
– Melyek a legkedvesebb ferencvárosi élményei?
– Az első naptól kezdve szerettem itt futballozni, úgyhogy sok szép van.  Az első edzést Csank János vezényelte, Lipcsei Péter klasszisa már ekkor  nyilvánvalóvá vált nekem, oda rúgta a labdát, ahová csak akarta – azt  kívántam, bárcsak öt évvel korábban kerültünk volna egy csapatba. Az  első hazai, Kazincbarcika elleni meccsemen szerzett két gólom is  emlékezetes, vissza tudom idézni, micsoda hangzavar volt, miután először  betaláltam. Felejthetetlen a ZTE elleni első, négy egyre megnyert NB  I-es meccs, valamint az utolsó ferencvárosi találkozóm is, de a  legszívesebben az itteni emberekre gondolok vissza, akiktől rengeteg  szeretetet és önzetlen segítséget kaptam.
– Harminchét évesen köszönt el az FTC-től. Milyen irányt vett az élete?
 – A játékos-pályafutásom utáni életemet előkészítendő Budapesten végeztem  el az UEFA B-licences képzést. Rövid időre Angliába költöztünk, majd egy  New York-i klub játékos-edzője lettem. Másfél évvel később az  Orlandónál kaptam állást – ennek több mint tíz éve már. Sokat változott a  szerepköröm, az MLS-klub utánpótlásrészlegének menedzsereként segítek  az edzőknek, kijelölöm a szakmai irányvonalat, elemzem, feltérképezem a  játékosokat. Szeretem a munkámat, nagy öröm, ha egy fiatal a szemem  láttára jut el a felnőttcsapatig.
– Ha már testközelből követi az MLS-t: mi a véleménye a bajnokság magyar játékosairól?
– Gazdag Dánielnek elképesztő idénye volt. Első philadelphiai hónapjai a  beilleszkedéssel teltek, de a mögöttünk hagyott évadban mentálisan erős  játékos benyomását keltette, kiugró teljesítményt nyújtott. Nem lennék  meglepve, ha szintet lépne, el tudnám képzelni egy erős európai  bajnokságban. Sallói Dániel is jó játékos, évek óta kiegyensúlyozottan  teljesít.
– Végül hogyan emlékszik vissza Anglia és Magyarország Nemzetek Ligája-meccseire?
 – Meg kell hagyni, egyik győzelmét sem a szerencsének köszönhette a magyar  válogatott. Roppant szervezett a csapat, versenyképes társaság.  Örömteli, hogy a fiatal játékosokat beépítik az együttesbe, ugyanakkor  sajnálom, hogy nem jutott ki a vébére, játékereje alapján ott lett volna  a helye.    		            







