Ferencváros: apa lett a csapat bosnyák középpályása, Amer Gojak

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2022.11.25. 08:56
null
Amer Gojak a Fradi mezében (Fotó: Imago Images)
Zágrábban és Boszniában tölti a téli vakációt Amer Gojak, aki új érzéssel ismerkedik: apaként a kislányáról is gondoskodnia kell.

Nem telik unalmasan a téli szabadság Amer Gojaknak. A Ferencváros bosnyák középpályásának a vakáció első napjaiban született meg a kislánya, s családjával ezekben a napokban Zágrábban tartózkodik.

Gojak és a család
Gojak és a család

„Az öltözőben a többiek meséltek már róla, hogy apának lenni a világ legnagyszerűbb érzése, de csak most értettem meg, mire is gondoltak –  mondta lapunknak a 25 esztendős futballista. – Tisztában vagyok azzal, hogy mostantól nemcsak magamért, a gyermekemért, családomért is felelősséget kell vállalnom, de készen állok a feladatra. Ezekben a napokban Zágrábban vagyunk, hiszen a párom idevalósi, sőt, annak idején itt ismerkedtünk meg, még amikor a Dinamo Zagreb futballistája voltam. Néhány nap múlva utazunk tovább Boszniába.”

A középpályás nyáron csatlakozott a Ferencváros keretéhez, Sztanyisz­lav Csercseszov vezetőedző bízik benne, hosszú távon számol vele, és ő is úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta, amikor aláírt a magyar bajnokhoz.

„Az elmúlt hónapok igazolták, jól döntöttem a nyáron. Szinte tökéletes szezon van mögöttünk, vezetjük a bajnokságot, az Európa-ligában pedig olyan sikereket értünk el, amire senki sem számított. Jól érzem magam a csapatban, nagyszerű a társaság, öröm a Népligetbe edzésre járni. Nem lesz egyszerű feladat felülmúlni a mostani szezont a tavasszal, mindenesetre megpróbáljuk. Izgatottan várjuk, kit kapunk majd az Európa-liga legjobb tizenhat csapata között.”

A játékos az ősszel nyolc NB I-es mérkőzésen lépett pályára, mellette szóhoz jutott négy Bajnokok Ligája-selejtezőn, öt Európa-liga-meccsen, és két Mol Magyar Kupa-találkozón. Amer Gojak és társai ezekben a napokban pihenőjüket töltik, ám még karácsony előtt edzésbe állnak, hiszen a világbajnokság miatt túlzottan hosszúra nyúlik a téli pihenő.

„A vébét természetesen figyelemmel kísérem, több meglepő eredmény is született már. Tunéziának szurkolok, hiszen a csapattársunk, Aissa Laidouni képvisel bennünket a tornán. Büszke voltam rá, hogy őt választották a dánok elleni összecsapás legjobbjának. Üzentem is neki, hogy csak így tovább!”

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43