NB I: sérülése után újra edzett a Puskás Akadémia válogatott védője

H. D.H. D.
2022.09.30. 07:50
null
Nagy Zsolt újra edzésben (Fotó: Puskás Akadémia)
A Puskás Akadémia válogatott védője, Nagy Zsolt július végén, a Vitória SC elleni Európa-konferencialiga-selejtezőjének visszavágóján szenvedett részleges belsőoldalszalag-szakadást, melynek következtében három hónapot kényszerült kihagyni.

A Puskás Akadémia péntek reggeli Facebook-bejegyzése arról számol be, Nagy Zsolt és Spandler Csaba is visszatérhetett sérüléséből, és már a csapattal edzettek.

Spandler, akinek augusztus közepén, a Kisvárda elleni bajnokin a combközelítő izma sérült meg, egy hónapot hagyott ki, szeptember 17-én, a Csákvár elleni Mol Magyar Kupa-találkozón már pályára tudott lépni.
„Az előző hetet már a csapattal dolgoztam végig, és a mester, Hornyák Zsolt azt mondta, lehetőséget kapok a Csákvár ellen, aztán az első játékrész után meglátjuk, miként reagál a lábam. Szerencsére nem volt semmi probléma, nem sérülés miatt maradtam a szünetben az öltözőben, csupán úgy éreztem, négy-öt hét kihagyás után elegendő negyvenöt perc játék” – mondta ezt a mérkőzést követően lapunknak.

Nagy Zsolt a Vitória SC elleni 0–0-s találkozó 17. percében sérült meg, bokájában részlegesen elszakadt a belső oldalszalag. A védő emiatt három hónapot kényszerült kihagyni, lemaradt a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-meccsekről is. A válogatott szünet után azonban ismét társaival edzhetett.

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30