NB I: Miért nincs még győzelme a Vasasnak? Holender Filip megválaszolta

P. V.P. V.
2022.09.01. 08:54
Holender Filip szerint éppen a Ferencváros ellen kellett volna nyomás nélkül játszaniuk, de az 1–0-s vereség azt mutatja, valamit mégsem csináltak jól. Miért nincs még hat forduló után sem győzelme a Vasasnak? A csatár erre is válaszolt az NSO Tv-nek.

„Nyilván van rajtunk nyomás amiatt, hogy már lement a hatodik forduló és még nem sikerült megszereznünk az első győzelmünket a bajnokságban. Miért nem tudtunk még ebben az évadban három pontot szerezni? Igazából nem tudom. Voltak jó pillanataink, de azt mindig követte egy rossz. A következő mérkőzésen muszáj győztesen lejönni a pályáról, mert ez a legfontosabb a labdarúgásban, s abból tudnánk mi is építkezni” – mondta Holender Filip a Ferencvárostól elszenvedett vereséget követően.

Videónkban a csatár bővebben is beszél a Fradi elleni találkozóról, illetve szóba kerül a szombati, Puskás Akadémia elleni bajnoki is. Emellett kitér arra, hogy az elmúlt három idény alatt, amíg légióskodott, mennyit változott az NB I, s hogy érzi magát a Vasasnál.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Vasas FC–Ferencvárosi TC 0–1(Zachariassen 17.)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,4295néző.Vezette:Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–23, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 30., kedd
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0Felcsút,Pancho ArénaDerdák Marcell1028
Zalaegerszeg–Debreceni VSC 4–2
Zalaegerszeg,ZTE ArénaVad II István2128
Augusztus 31., szerda
Paks–Kisvárda 1–3Paks,Fehérvári úti StadionAntal Péter
1604
Mol Fehérvár–Kecskemét 2–1Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
2046
Vasas FC–Ferencváros 0–1Budapest,Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
4295
Szeptember 1., csütörtök
19.00:Budapest Honvéd–Újpest (Tv:M4 Sport)Budapest,Bozsik ArénaBerke Balázs
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda64216–8+814
2. Ferencvárosi TC449–1+812
3. Kecskeméti TE62317–5+29
4. Puskás Akadémia62316–4+29
5. Paksi FC522111–10+18
6. Zalaegerszegi TE52128–9–17
7. Mol Fehérvár5237–10–36
8. Mezőkövesd61238–10–25
9. Budapest Honvéd51136–12–64
10. Vasas FC6425–7–24
11. Debreceni VSC6429–13–44
12. Újpest FC4224–7–32

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29