Újpest: elefántcsontparti csatárt igazoltak Belgiumból

K. Zs.K. Zs.
2022.08.25. 22:34
null
Fernand Gouré a 19-es számú mezben játszik majd (Fotó: Újpest FC)
Fernand Gouré személyében fiatal elefántcsontparti csatárt szerződtetett az Újpest FC – tudtuk meg a lila-fehérek hivatalos honlapjáról. A csütörtök esti hír értelmében a 20 éves labdarúgó kölcsönbe érkezik a belga élvonalbeli Westerlótól.

Az akkor még második ligás Westerlo tavaly vásárolta meg Fernand Gourét 500 ezer euróért az izraeli Maccabi Netanyától, ahol 18 éves korától futballozott.

A 189 centiméteres, 77 kilós futballista az előző idényben 14 mérkőzésen lépett pályára a belga másodosztályban (mindannyiszor csereként), egy gólt szerzett, és ebben az idényben két perc erejéig belekóstolhatott a belga első osztályba is.

„Boldog vagyok, és a klub történetének utánanézve, megtiszteltetésnek érzem, hogy magamra vehetem a csapat mezét – idézi az ujpestfc.hu Fernand Gourét. – A legjobbamat akarom hozni, mindig is azért dolgoztam, hogy a csapat, ahol játszom, sikereket érjen el. Didier Drogba a kedvenc játékosom, kicsi korom óta szeretnék olyan labdarúgó lenni, mint ő, igyekeztem az ő stílusából meríteni. Nagyon sok munka áll még előttem, hogy olyan lehessek, mint ő, de állok elébe, és remélem, hogy az Újpest sokat tud majd profitálni a játékomból!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Giuseppe Borello (olasz, Crotone – Olaszország, szabadon igazolhatóként),Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolhatóként, legutóbb Göztepe SK – Törökország), Csoboth Kevin (Mol Fehérvár FC), Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkező: Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo – Belgium)
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Mory Kone (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Yahaya (kameruni, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor
(Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20