MTK: görög válogatott védőt szerződtetett a női csapat

M. D.M. D.
2022.07.15. 20:53
null
Maria Palama (pirosban) két évig játszott Diósgyőrben (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
A Diósgyőri VTK-t elhagyó Maria Palama az MTK női labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – jelentette be a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

 

A 22 éves védő 2020 óta játszik Magyarországon, a DVTK-nál, amelyben 37 NB I-es mérkőzésen összesen hat gólt szerzett, ebből hármat épp új csapata ellen.

„Maria Palama személyében gólerős védővel erősítettünk. Jól ismeri a honi élvonalat, hiszen az elmúlt két évet Miskolcon töltötte. Jó mentalitású futballista, aki fiatal kora ellenére komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik” – nyilatkozta az új szerzeményről Csopaki István szakágvezető az MTK hivatalos honlapján.

Palama folyamatosan tagja volt a görög utánpótlás-válogatottaknak, és a felnőttek között is többször lehetőséget kapott már.

Legfrissebb hírek

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
11 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28