Gyász: elhunyt Szilágyi György, az MLSZ örökös tiszteletbeli elnöke

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.21. 12:30
null
Szilágyi György (Fotó: MLSZ)
Kilencvenkét éves korában elhunyt Szilágyi György, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) örökös tiszteletbeli elnöke, állami díjas közgazdász, statisztikus – írja az MTI.


A MLSZ honlapja kiemelte: Szilágyi György hosszú évtizedeken át jelentős szerepet játszott a magyar labdarúgásban, a szervezetnél több funkciót töltött be, és 22 évig volt tagja az elnökségnek.

Játékvezetői felkészültségét és nyelvismeretét kihasználva a sportág nemzetközi szabályait magyar nyelvre fordította. Évtizedeken keresztül az általa javított, kiegészített szabálykönyvön nevelkedett a játékvezetők sokasága, az évek során 10-12 szabálykönyvet állított össze, rendszeresen publikált a Játékvezető című szaklapba.

Szilágyi Györgyöt 1991-ben újra beválasztották az európai szövetség (UEFA) ifjúsági bizottságába, amelynek alelnöke lett, egyben az újonnan létrehozott fair play bizottság egyik tagjává választották.

Szilágyi Györgyöt az MLSZ saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
16 órája

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59

Gyász: elhunyt David Rigert, olimpiai bajnok súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.10.26. 21:30

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34