Kecskemét: Pécsről érkezett védő, ketten távoznak

Cs. B.Cs. B.
2022.06.30. 16:45
null
Sági Milán a Kecskeméthez szerződött (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-be feljutó Kecskemét a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a legutóbb a Pécs kötelékébe tartozó Sági Milánt, valamint azt is tudatta, hogy a Puskás Akadémia és a Videoton akadémiáján nevelkedő Paudits Patrik és Lipcsei Ádám távozik a gárdától.

 

A jobbhátvédként bevethető Sági Milán Pécsen kezdett el futballozni, majd az MTK is felfigyelt tehetségére, és szerződtette. A kék-fehéreknél hét évet töltött el, de csak Ligakupa-meccseken és az NB III-as csapatban lépett pályára. 2017-ben Monorra igazolt, amellyel rögtön NB III-as bajnoki címet ünnepelhetett, a másodosztályban pedig 22 mérkőzésen lépett pályára. 2019-ben hazatért Pécsre, ahol ismét megnyerte a harmadosztályt, majd az utóbbi két idényben 46 találkozón lépett pályára a PMFC színeiben az NB II-ben. Most a Kecskeméthez szerződött; a klub nem ismertette a szerződés részleteit.

„Örömmel töltött el, hogy megkeresett a klub, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy Szabó Istvánnak is elnyertem a tetszését. Mindenkinek az az álma, hogy eljusson az NB I-be, így nekem is. Kecskeméten is szeretik a focit, bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtva minél több embert ki tudunk majd csalni a meccseinkre. A KTE mindig is rajta volt a magyar futball térképén, most újra méltó helyére került, ehhez minél jobb teljesítményt szeretnék hozzátenni” – idézte a klub hivatalos oldala a 26 éves Ságit.

A KTE a védő érkezésén, valamint Paudits Patrik és Lipcsei Ádám távozása mellett azt is bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Hadaró Valentinnal, aki a Pécshez került kölcsönbe a 2022–2023-as évad végéig.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Belényesi Csaba
(DVTK), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA), Sági Milán (Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC), Zeke Márió (Mol Fehérvár FC), Varga Bence (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérhet: Hatvani Dániel (FC Dabas)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Benjámin, Bodor Zoltán
Kiszemeltek:
Távozók: Bartha László (szabadon igazolható), Gál Szabolcs (szabadon igazolható), Kis Balázs (szabadon igazolható), Lukács Dániel (Diósgyőri VTK),Szabó László (szabadon igazolható), Paudits Patrik (szabadon igazolható), Lipcsei Ádám (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Katona Bálint (Ferencváros), Szökrönyös Dániel (Zalaegerszegi TE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
18 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
20 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
21 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17