Testvére otthona mellett zuhant le egy gép; Sallói Dániel célja legalább 10 gól!

S. T. J.S. T. J.
2022.02.26. 00:10
null
A Nemzeti Sport szombati címlapja
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Samy és Ryan Mmaee a Ferencváros két alapembere. A Gyirmót elleni bajnokit megelőzően a védő Samy nyilatkozott lapunknak. Mindketten egyedül élnek Budapesten, a családtagjaik odahaza, Belgiumban maradtak. Elmesélte, hogy testvérének és neki is van külön apartmanja, ám hogy egyikük se legyen egyedül, Ryan egyre több estét tölt a fivérénél. Jókat beszélgetnek, sorozatokat néznek. Januárban mindketten részt vettek Afrikai Nemzetek Kupáján a marokkói válogatott tagjaként, erről is kérdeztük.

Az idény egyik legfontosabb meccse következik az Eszék számára vasárnap a horvát bajnokságban – mondta lapunknak Kleinheisler László, az Osijek 27 éves, 41-szeres válogatott középpályása. A Dinamo Zagreb lesz a vendég, az eszékiek egy ponttal vannak lemaradva a listavezető zágrábi együttestől. Ebben a helyzetben különösen sokat jelentene a győzelem. Kleinheisler úgy véli, ha három pontot szereznek, és ha utána már nem hibáznak, olyan közel kerülhetnek a bajnoki címhez, mint korábban még soha.

Az egyesületet 1989-ben alapították, a 2000-es évek óta stabil tagja az NB I B-s női kézilabda-bajnokságnak, ám a hosszú távú terveikben nem titkoltan az első osztályban gondolkodnak. Riportunk a Képes Sport mellékletben a PC Trade Szegedi NKE csapatáról, amelynek három motorja a Pick Szeged szurkolóit boldogító, de már jó ideje a szegedi női kézilabdázásért dolgozó Laluska Balázs, Vadkerti Attila és Zubai Szabolcs. Beszélgetés a nagy trióval az „átállásról”, az egyre szebb eredményekről és a munkáról, ami nem megy a barátság rovására.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57