MLSZ: újabb pénzbüntetést kapott a DVSC

K. Zs.K. Zs.
2022.02.24. 17:06
null
A debreceni Nagyerdei Stadion (Fotó: Dömötör Csaba)
Csütörtökön a DVSC a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy újabb, ezúttal 350 ezer forintos büntetést kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.

 

A debreceni klubhonlap – az MLSZ fegyelmi bizottságának közlésére hivatkozva – azt írja, hogy az fb összevont eljárásban vizsgálta a DVSC–Kisvárda, a Mol Fehérvár FC–DVSC, valamint a Puskás Akadémia–DVSC találkozón történteket, és megállapította: a debreceni szurkolók obszcén és megbotránkoztató rigmusokat skandáltak. A klubot ezért 350 ezer forintos büntetéssel sújtották.

Egy nappal ezelőtt, szintén a Loki honlapja alapján megírtuk, hogy az MLSZ fegyelmi bizottsága a klub fellebbezése és az új eljárás lefolytatása után helyben hagyta a Ferencváros elleni hazai bajnoki után kiszabott 2 millió forintos pénzbüntetést, amely ezzel jogerőre emelkedett.

Az MLSZ fegyelmi bizottságának legfrissebb határozatáról a Kisvárda is beszámolt: a klubot 200 ezer forint pénzbüntetésre kötelezték, mert szurkolói a január 29-i, DVSC és a február 19-i, Paks elleni mérkőzésen obszcén tartalmú, másokat megbotránkoztató szövegeket skandáltak.

Az MLSZ honlapján csütörtök délután még nem olvashatók a klubok által kommunikált büntetések.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34