MK: Kupameccsen nincs VAR, az nekünk most hiányzott – Kuttor Attila

P. V.P. V.
2022.02.10. 06:39
null
Kuttor Attila úgy véli, elkelt volna a meccsen a VAR (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Vasast a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után a két vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov és Kuttor Attila értékelt. 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta:

„A legfontosabb az, hogy továbbjutottunk a kupában, ez némileg megnyugvást jelent a csapatnak. Ma a győzelem volt az elsődleges, illetve azoknak a játékosoknak, akiket nélkülöznünk kellett, jó lehetőség volt ez, hogy visszarázódjanak a csapatba, s hasznára is legyenek. Lépésről lépésre megismerjük egymást, és ezáltal jobban összecsiszolódunk, ezt jól szolgálta a mai mérkőzés is. A hozzáállással meg vagyok elégedve, viszont, bizonyos esetekben játszhattunk volna még szervezettebben, nyugodtabban.”

Újságírói kérdésre kitért Zeljko Gavrics teljesítményére is, elmondta, nagyon jól használható játékos, kiválóan teljesít az edzéseken, ráadásul az ő szerepeltetésével Róbert Maknak is egy pici pihenőt tudtak adni.

Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője így értékelt:

„Jó mérkőzést játszottunk az NB I regnáló bajnoka ellen. Két ellentétes félidőt láthattunk: az elsőben a Ferencváros ránk erőltette az akaratát, megérdemelten vezetett a szünetben. A második félidőben, de már az elsőben is, ha adódott lehetőségünk, akkor jó futballt játszottunk, de sajnos nem tudtunk szabályos gólt rúgni. Kupamérkőzésen nincs VAR, az nekünk most hiányzott.Azt szerettem volna a mai mérkőzésen látni, hogy a ránk jellemző játékot bátran alkalmazzuk egy ilyen kvalitású ellenféllel szemben is. Ez megvalósult, csak a befejezések hiányoztak.”

Külön kitért két fiatal játékosra, akik a Ferencváros ellen először szerepeltek a Vasas színeiben.

„Szalai József Kecskemétről tért vissza kölcsönből, eddig is játszott az NB II-ben és azt gondolom, erősödött annyit, hogy hasznára legyen a csapatnak. Cipf Dominikot most igazoltuk, vele még ismerkedünk, de a kvalitásai alkalmasak lesznek ahhoz, hogy hozzá tudjon tenni a játékunkhoz.”

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

VASAS (NB II)–FERENCVÁROS 0–2 (0–1)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion,4011 néző. Vezette:Káprály
Vasas:
Uram – Szivacski, Szilágyi Z., Litauszki, Iyinbor, Silye (Ihrig-Farkas, 81.) – Hinora (Cipf, 71.), Hidi M. (Pátkai, 81.), Berecz, Szilágyi Sz. (Feczesin, a szünetben) – Szalai J. (Márkvárt, a szünetben).Vezetőedző:Kuttor Attila
FTC:Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka – Vécsei, Laidouni – Zubkov (Zachariassen, 72.), Nguen (Szánthó, 84.), Gavrics (Mak, 60.) – F. Boli (R. Mmaee, 60.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov

Gólszerző:Botka (9.), R. Mmaee (73.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB III)–Paksi FC
Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC
ETO FC (NB II)–Mol Fehérvár FC
Békéscsaba (NB II)–Újpest FC
A pontos kezdési időpontokat az MLSZ később hozza majd nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11