Hollandia: négy év börtönt kértek a volt NB I-es játékosra

K. Zs.K. Zs.
2022.02.22. 11:40
null
Képünk illusztráció (Fotó: AFP)
Az illetékes holland ügyészi szervek négy év börtönbüntetést kértek a Feyenoord korábbi labdarúgójára, aki 2011 őszén rövid ideig az Újpestben légióskodott. A vád: kábítószer-kereskedelem.

 

Az Algemen Dagblad hétfői beszámolója szerint a 36 éves Ferne S. az utóbbi évek egyik legsúlyosabb hollandiai kábítószerügyében érintett további 12 személlyel együtt – írja szemléjében a Voetbalzone. Az ügy elsőrendű vádlottja akár kilencévnyi börtönbüntetést is kaphat.

A tudósítás – személyiségi jogaira tekintettel – nem említi teljes nevén a balhátvédet, azonban pályafutása leírásából beazonosítható. A Feyenoord nagy tehetségének tartották, de a rotterdami klubnál, majd később az NAC Bredánál és az NEC Nijmegennél is gondok voltak vele – sportszerűtlen életmód, túlsúly –, és a rövid, sikertelen újpesti kitérő után, 27 évesen be is fejezte profi labdarúgó-pályafutását. Ezt követően tetoválószalont nyitott, ahol neves futballisták is megfordultak.

A korábbi labdarúgót azzal vádolják, hogy a lakhelyét a kábítószer-kereskedők rendelkezésére bocsátotta, ott többféle drogot rejtegettek. Ferne S. tagadja bűnösségét, és nem működött együtt a hatóságokkal. Az ügyész négy év börtönt kért rá.

Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
2026.08.13. 12:35

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2026.03.27. 22:59