NB I: a Budapest Honvéd is lemondta az edzőtábort

V. Á.V. Á.
2022.01.07. 10:19
null
Horváth Ferenc együttese nem utazik el Törökországba (Fotó: Dömötör Csaba)
Pozitív koronavírustesztek miatt a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd nem utazik el a törökországi edzőtáborba – írja a klub közleménye.

Mint korábban beszámoltunk róla, ha a csütörtöki tesztek többeknél pozitív eredményt hoznak, akkor nem utazik el a Honvéd Törökországba. A klub honlapjának tájékoztatása szerint hat játékos és három stábtag tesztje lett pozitív – emiatt lemondták az eredetileg január 8. és 19. közé tervezett beleki edzőtábort.

„Nagyon szerettünk volna elutazni és erős csapatokkal játszani felkészülési mérkőzéseket, de ebben a helyzetben az az egyetlen felelős döntés ha játékosaink és a stábtagok egészségét védve lefújjuk az edzőtábort. Nehéz helyzetben vagyunk, de megpróbálunk a lehető legbiztonságosabb körülmények között felkészülni a bajnoki rajtra” – mondta Kun Gábor ügyvezető a klub honlapjának.

Mint ismert, a Mol Fehérvár csütörtökön mondta le a spanyolországi edzőtáborát, szintén pozitív koronavírustesztek miatt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország) Távozók: Eppel Márton (DVTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert, Talys Oliveira (brazil), Zinédine Machach (francia)

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
1 órája

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
11 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48