nemzetisport.hu
2022.01.06 08:36 Frissítve: 2022.01.06 08:51

Honvéd: egyre több a beteg, még a török túra is veszélybe kerülhet

A csapat szombat reggel kelne útra a beleki edzőtáborba, de ha a csütörtöki koronavírusteszten „fennakadnak” még néhányan, le is fújhatják a török utat.

Horváth Ferenc vezetőedző irányításával a Honvéd a héten elkezdte a téli felkészülést, de problémát jelent, hogy többen betegséggel küzdenek a keretből (Fotó: Budapest Honvéd FC)

 

Egyre több játékos esik ki sorból koronavírus-megbetegedés és náthás tünetek miatt a Bp. Honvédnál. A tervek szerint a csapat szombat reggel utazna el törökországi edzőtáborba és január 19-én térne haza. Az együttes az UTA Arad (romániai), a Shkëndija (északmacedón), a Topolya (szerbiai) és a Wisla Kraków (lengyel) ellen lépne pályára felkészülési mérkőzésen. A futballisták és a szakmai stáb tagjai csütörtökön újabb koronavírus-tesztelésen vesznek részt, és ha még több pozitív eset lesz, akkor le is fújhatják a török túrát.

Ami a keretet illeti, nagy változás nem történt: egyelőre csak Mohamed Mezgrani intett búcsút a klubnak, s átigazolási díj ellenében Felcsútra került. Rajta kívül Eppel Mártont és ­Zinédine Machach-t is kitette a meccskeretből a szakmai stáb tavaly novemberben – a magyar csatár valószínűleg idehaza folytatja pályafutását (a Diósgyőri VTK hívásáról hallani), viszont előfordulhat, hogy a francia-marokkói labdarúgó marad Kispesten.

Az már a nyáron felvetődött, hogy Balogh Norbert távozik a Honvédtól, s úgy tudjuk, ez a téma újra terítékre került. A kétszeres válogatott őszi bajnoki statisztikája nem fest fényesen: négyszer volt kezdő, kilencszer pedig csereként lépett pályára, gólt nem szerzett a neki jutó 462 percben.

Lapunk úgy értesült, próbajátékos egyelőre nem érkezett az együtteshez, s bár korábban felvetődött, hogy a Crvena zvezda szerb csatára, Aleksza Vukanovics a XIX. kerületi klubhoz kerülhet, úgy tűnik, ez már nem valósul meg. A lengyel Piast Gliwicét erősítő Vida Kristopher ellenben a Honvédnál köthet ki – mint arról már beszámoltunk, információnk szerint a vezetőség jobb oldali védőt, szélsőt és csatárt mindenképpen szerződtetne. S ha már szélső: Bőle Lukács az utóbbi két hónapban combizomsérüléssel bajlódott, és továbbra is külön edz.      

A BP. HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
Belek (Törökország), január 8–19.
Felkészülési mérkőzések
Törökországban
Január 12.: Budapest Honvéd–UTA Arad (romániai)
Január 15.: Budapest Honvéd–Shkëndija (északmacedón)
Január 18.: Budapest Honvéd–Topolya (szerbiai)
Január 18: Budapest Honvéd FC–Wisla Kraków (lengyel)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország) Távozók: Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert, Eppel Márton,Talys Oliveira (brazil), Zinédine Machach (francia)

 

2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

2023.09.25 21:53:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.

2023.09.24 22:21:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...

2023.09.24 14:34:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.

2023.09.24 13:51:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...

Ajánló beállításra vár