Felkészülés: simán legyőzte a Fehérvár az osztrák másodikat

SZ. R., CS. B.SZ. R., CS. B.
2022.01.15. 16:20
null
A Mol Fehérvár simán legyőzte az osztrák másodikat (Fotó: molfehervarfc.hu)
Kilencgólos mérkőzésen maradt alul a Paksi FC a harmadik felkészülési mérkőzésén a beleki edzőtáborában, miután 5–4-re kikapott a román FC Botosani-tól. A Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg közti felkészülési meccsen nem született döntés (0–0), míg a Mol Fehérvár 2–0-ra legyőzte az osztrák Bundesligában második Sturm Grazot.

 

A paksiak már a 14. percben hátrányba kerültek, de Böde Dániel révén egy perccel később egyenlíteni tudtak. Ezt követően a román együttes hamar elhúzott 3–1-re, de Ádám Martin még a félidő vége előtt szépíteni tudott.

A fordulás után rögtön érkezett az egyenlítés, Ádám Martin volt eredményes, azonban a 64. percre már 5–3 volt az állás a Botosani javára. Végül nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt még Bognár István is betalált, ezzel beállítva az 5–4-es végeredményt.

A Tolna megyei együttes a 14 órakor kezdődő, Sabah elleni mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott. Azeri ellenfele a mérkőzés 80. percéig őrizte egygólos előnyét – amelyhez a 31 éves Julio Rodríguez révén jutott hozzá az első félidőben –, ám ekkor érkezett Nagy Richárd, s ikszre mentett. A magyar gárda az utolsó törökországi felkészülési mérkőzését jövő héten kedden játssza az orosz FK Ufa ellen.

A Mol Fehérvárnak nem okozott gondot az osztrák Bundesligában második Sturm Graz legyőzése. A székesfehérváriak a második téli felkészülési meccsükön Kenan Kodro révén jutottak előnyhöz, majd a második játékrészben a Ferencvárostól igazolt Marcel Heister 23 méterről szerzett látványos találattal állította be a 2–0-s végeredményt.

A Budapest Honvéd – amely a koronavírus-járvány miatt lemondta a beleki edzőtáborát – és a Zalaegerszeg közti felkészülési meccsen nem született döntés, sőt gól sem. 0–0

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Paksi FC
–FC Botosani 4–5 (2–3)
Belek (Törökország)
Paks:
Rácz G. – Lenzsér, Szélpál, Kinyik, Szabó J. – Papp K., Kesztyűs B. – Szabó B. (Nagy R., 70.), Bognár I. – Böde, Ádám M. Cserék: Simon B. (kapus), Vas, Medgyes, Nagy R., Balogh B., Sajbán Máté.
Gólszerző: Ádám M. (43., 48., a második 11-esből), Böde (15.), Bognár I. (82.), ill. Tarcoveanu (14., 64.), Roman (36., 52., az elsőt 11-esből), Mailat (28.)

Paks–Sabah FK (azeri) 1–1 (0–1)
Belek (Törökország)

Gólszerző: Nagy Richárd (80)., ill. Julio Rodríguez (29.)

Sturm Graz (osztrák)–Mol Fehérvár FC 0–2 (0–1)
Terme Catez (Szlovénia)
Mol Fehérvár:
Kovács D. – Nego, Lüftner, Musliu, Heister – Funsho, Szendrei, Makarenko, Petrjak – Kodro, Dárdai P.
Gólszerző: Kodro (19.), Heister (49.)

Honvéd–Zalaegerszeg 0–0
Budapest, Honvéd-MFA utánpótlásközpont
Honvéd:
Szappanos – Kovács N., Bardea, Baráth, Klemenz, Tamás K. – Petrusenko, Pantelics, Machach – Kerezsi, Balogh N.
Zalaegerszeg:
Gyurján – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Halilovic, Tajti – Meshack, Grezda, Szalay

Legfrissebb hírek

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
11 órája

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
22 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
22 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:38

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 19:30

Háromgólos előnyből is izgalmas mérkőzést csinált, de győzött a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 18:46

NB I: hetekre kidőlt a Paks kulcsembere

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 16:50

Gleofilo Vlijter: A bőrszín nem számít, nekem egyetlen szín fontos, a lila

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 10:34
Ezek is érdekelhetik