Újpest, új tulaj – Deák Zsigmond jegyzete

Van hazai tulajdonos és külföldi tulajdonos. Van jó tulajdonos és rossz tulajdonos. Ezek kombinációjával van jó hazai és rossz hazai, illetve jó külföldi és rossz külföldi tulajdonos. Példákat mindegyikre sorolhatunk határon innen és túl a gazdaság valamennyi területéről, de mi most maradjunk a labdarúgásnál, azon belül magyar válfajánál, egészen pontosan Újpesten. Sokak szemében „a Belga” (mert még Roderick Duchatelet nevét sem ejtik ki szívesen) számít a megtestesült patás ördögnek, aki szakított az anyaegyesülettel, eldobta az eredeti címert, s a kiesés szélére sodorta a gárdát. Szerény véleményem szerint, mint az életben általában, nem ennyire egyértelmű a helyzet (a korábbi magyar tulajdonosok között is akadt hóhányó épp elég), az azonban biztos, hogy hosszú távon valóban gátolja a normális működést, egy patinás futballcsapathoz tartozó és illő közösségi élményt, hangulatot, ha a tulaj fasírtban van a szurkolók jó részével és a névadó klubbal.

Nos, ha minden igaz, már csak néhányat kell aludni ahhoz, hogy a lila hívek számára amolyan előre hozott karácsonyi ajándékként (újra) magyar kézbe kerüljön az Újpest FC. Ám nem feledjük, később kiderülhet, hogy mégsem örülünk annyira az ajándéknak, miután kicsomagoljuk. Isten őrizzen, hogy prekoncepcióm legyen, nincs is, és ha egy országgyűlési képviselő nyilatkozik tényszerűen az ügyben, nem egy akárhonnan szalajtott ismeretlen szerencselovag (ugye, emlékszünk a 90-es, kétezres évek kétes figuráira?), az mégiscsak hitelesebb. Egyszerűen csak annyit jeleznék, hogy a hazai tulajdonlás érzelmi szempontból mindenképpen pozitív, főképp ha a teljesen mesterséges és felesleges UTE–UFC szembenállás megszűnik, ám a szakmai javulás attól még nem automatikus, ha újpesti érzelmű és kötődésű vezetők kerülnek a megfelelő szakmai pozíciókba. Legfeljebb nagyobb a bizalom bennük, hosszabb a türelem velük szemben.

Ha kissé tágítjuk a horizontot, klubszimpátiától függetlenül egyetérthetünk abban, hogy a magyar labdarúgásnak sokkal nagyobb szüksége van egy karakteres és erős, mint egy botladozó, gyengécske Újpestre. Igazán szimpatikus a vállaltan lila érzelmű Móring József Attila képviselő úrtól, hogy épp a legnagyobb rivális példáját említi ezzel kapcsolatban: „A Ferencváros nélkül sem volt az igazi a bajnokság a kétezres évek közepétől, a klub kizárását követően.” Azt a történelmi bűnt az MLSZ akkori vezetősége követte el, az általános, mindenkinek kedvező helyett kisstílű, parciális érdekeket követve. Bizonyos vagyok abban, hogy a mostanra megerősödött, egyeduralkodóvá váló FTC vezetői is örvendenének, ha pofozógép helyett veszélyes és méltó riválist kapnának vissza a derbire. Erre, ha nem is biztosíték, de esély lehet az új újpesti magyar tulajdonos.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!