Újpest: szerződést bontottak Michael Oenninggel

N. T.N. T.
2021.12.31. 09:46
null
Michael Oenning már nem az Újpest vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a vártnál gyengébb őszi szereplés miatt szerződést bontott Michael Oenning vezetőedzővel.

Az év utolsó napján számolt be róla az NB I 10. helyén szerénykedő Újpest, hogy felbontotta Michael Oenning vezetőedző és Gál István másodedző szerződését. Az indok a vártnál gyengébb őszi szereplés. Az új vezetőedző érkezéséig a felkészülést a csapat Víg Péter másodedzővel kezdi meg.

Oenning 2021 januárjában érkezett a fővárosi csapat élére, és a szakmai stábbal a hatodik helyig, illetve a tizenegyedik kupagyőzelemig vezette az Újpestet, ami újra lehetőséget adott az európai porondon való szereplésre. Az Európa-konferencialiga selejtezőjében aztán az FC Basel jelentette a végállomást, míg az NB I-ben ősszel 17 mérkőzésen négy győzelem mellett öt döntetlen és nyolc vereség volt a mérleg, ezzel az Újpest mindössze két ponttal előzi meg a már kieső helyen álló MTK-t és hárommal a sereghajtó Gyirmótot.

A hírek szerint egyébként igencsak megerősítené keretét a téli szünetben az Újpest. Még sok a kérdőjel, hogy kik távozhatnak és kik érkezhetnek, az is kérdés, hogy a csapat utazik-e edzőtáborba, az viszont biztos, hogy január 3-án kezdi a téli felkészülést.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8.Debrecen
Jeremiás Gergő helyett Joan Carrillo
2021. november 10.KisvárdaJoao Janeiro helyett Erős Gábor
2021. november 12.MTKTeodoru Vaszilisz helyett Márton Gábor
2021. december 13.
FTC
Peter Stöger helyett Máté Csaba (megbízott vezetőedzőként), december 20-tól pedig Sztanyiszlav Csercseszov
2021. december 31.
Újpest
Michael Oenning helyett ideiglenesen Víg Péter
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17–28 –11 14

 

Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09