FTC: Csercseszov egyelőre nem tervez oroszokat igazolni

Vágólapra másolva!
2021.12.21. 13:13
null
Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC új vezetőedzője (Fotó: fradi.hu)
A bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője, az orosz Sztanyiszlav Csercseszov azt mondta, nem tervezi, hogy a téli átigazolási időszakban orosz játékosokat hívjon a magyar együttesbe – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az 58 éves szakember, akinek a kinevezését hétfőn jelentette be az FTC, a moszkvai Szport Ekszpressznek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy neki összességében megfelel a jelenlegi csapatösszetétel.

„Először is látni kell, kinek milyen szerződése van, mikor jár le, mik a terveik a játékosoknak. Szinte az egész hétfőt átbeszéltük a sportigazgatóval, és egyetlen országból sem feladatunk hozni futballistát, csak mindent jól kell csinálnunk” – idézte az orosz sportlap Csercseszovot, aki korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya volt.

Az új vezetőedző Hajnal Tamás sportigazgató társaságában ismerkedett hétfőn a Ferencvárossal, a népligeti sportközponttal, majd a Groupama Arénával és a Fradi Múzeummal is – írta honlapján a fradi.hu.

„Nagyon tapasztalt szakemberről beszélünk, aki klub és válogatott mellett is dolgozott. Tudja, hogyan kell vezetni egy öltözőt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fegyelmezett és tudatos csapatot láthatunk a keze alatt – vélekedett a honlapnak Hajnal. – Látszik rajta, mennyire motivált, nagyon tud azonosulnia feladattal. Pozitív kisugárzását pedig át tudja adni a játékosoknak.”

A sportigazgató hozzátette: lesznek változások a szakmai stábban is valamilyen szinten, de a bevált emberekre továbbra is számítanak.

„Egy új kezdet mindenkinek tiszta lapot jelent. Már beszéltünk a vezetőedzővel a keretről, szeretne mindenkit minél előbb megismerni. Nagyon sokat lát ebben a csapatban, és kihozná belőle a maximumot” – nyilatkozta a sportigazgató.

Csercseszov a Szport Ekszpressznek azt mondta: szerződése az FTC-nél a 2023/24-es szezon végéig szól.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
1 perce

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09
Ezek is érdekelhetik