Ádám Martin szinte tökéletes ősze; fogy a levegő a MOB elnöke körül

S. T. J.S. T. J.
2021.12.26. 22:35
null
A Nemzeti Sport hétfői címlapja
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Ennek a bajnoki esztendőnek olyan elképzeléssel ment neki Ádám Martin, a paksiak csatára, hogy szeretne tizenötször a kapuba találni. Aztán úgy alakult, a 15 gól már az eddig lejátszott tizenhét bajnokin összejött neki. A lapunknak adott interjúban a góllövőlista élén álló, az NS tudósítóinak osztályzatai alapján az ősszel a legjobb mezőnyjátékosnak bizonyuló 27 éves futballista elmondta: most már szeretné, ha az idény végén kettessel kezdődne az a szám, amely a gólokat jelzi a neve mögött. Arról is beszélt, hogy nagy utat tett meg, hiszen a Vasas labdarúgójaként a pályafutása is veszélybe került.

Az olimpia óta először tart keretedzést Märcz Tamás a férfi vízilabda-válogatott tagjainak. A két ünnep között feltörekvő fiatalok, január első hetében a tapasztaltabb játékosok vesznek részt az összetartáson. Van egy olyan generáció, amelynek a tagjait nem szabad elhanyagolni – mondta a lapunknak a kapitány, hozzátéve, a decemberi keretből két kivétellel mindenki kinőtt az utánpótlás-válogatottból, viszont a felnőttválogatottságot csak néhányan tapasztalhatták meg, s lehet, hogy jó néhányuknak még várniuk is kell arra, hogy az első keretbe meghívót kapjanak. Jövőre sűrű lesz a naptár, vb és Eb is vár a legjobbakra.

Omar Sívori Buenos Airestől 200 kilométerre, San Nicolás de los Arroyosban született, Argentínában nem ritka módon olasz bevándorló családban. Csak 22 évesen költözött át Argentínából Európába, és lett a Juventus játékosa, majd Olaszország első aranylabdása. Argentínával dél-amerikai bajnokságot nyert, olasz színekben pedig 1962-ben vb-résztvevő volt. Írásunk Omar Sívoriról, akiért mindkét hazájában rajongtak, s a France Football szavazásán ötven éve választották Európa legjobb labdarúgójának, a Népsport mellékletben.

 

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2026.05.21. 23:34

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik