DVSC: sajtóinformációkat cáfolt a klub sportigazgatója

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.11.15. 18:31
null
Tőzsér Dániel saját és a DVSC-t érő támadásokra is reagált (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC labdarúgócsapatát és a személyét ért támadásokra reagált, és az egyesülettel kapcsolatos sajtóinformációkat cáfolt a Loki sportigazgatója.

 

Tőzsér Dániel a hétfői sajtótájékoztatóján elsőként arra reagált, hogy az egyik országos médiaportál az MTK elleni meccs után old boys projektről írt, és szóvá tette például, hogy Dzsudzsák csak vizespalackot dobál a kispadról.

Ezzel összefüggésben Tőzsér Dániel leszögezte: az edzőváltás után, 11 sérültet nélkülözve érkeztek október végén az MTK elleni meccsre. Dzsudzsák sérült volt, és csak azért foglalt helyet a kispadon, mert szeretett volna segíteni a csapaton a jelenlétével.

Az öregek csapata megjegyzéssel kapcsolatban hozzátette: az NB I 12 csapatából az átlagéletkor alapján a középmezőnyben van a Loki, náluk van a legtöbb saját nevelésű játékos, illetve a Paks után a második legtöbb magyar futballista.

Azzal kapcsolatban, hogy Debrecenben fradistának tartják, Tőzsér Dániel azt mondta: „a Fradiban csak két évet, a Lokiban viszont összesen tíz esztendőt futballoztam, a szoros kötődésem tehát aligha kétséges Debrecenhez".

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
9 órája

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 órája

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
12 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
19 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
22 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45