Honvéd: Az összes katicafajtáénál több pontot akarunk – Horváth Ferenc

R. P.R. P.
2021.10.01. 10:06
null
Horváth Ferenc (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A Budapest Honvéd eddig 10 pontot szerzett a labdarúgó NB I 2021–2022-es évadjában, ezzel a negyedik helyen áll. A 8. fordulóban a Kisvárda elleni pénteki csatára készülve Horváth Ferenc vezetőedző nyilatkozatából kiderül, hogy a katicabogarak pontjai nagy motivációt jelentenek a csapatnak.

 

„A gyirmóti meccsünk után biológiaórát tartott a család – mondta Horváth Ferenc a Budapest Honvéd honlapjának. – Kiderült, hogy a katicáknak rengeteg különböző alfaja van, és bár valóban a gyirmóti sikerünkkel megelőzött hétpettyes katica a legelterjedtebb, kilenc, tíz, tizennégy vagy éppen tizenkilenc pöttyel bírók is vannak, nekünk pedig célunk, hogy az összes katicát leelőzzük a megszerzett pontok tekintetében.“

„Szeretnénk újabb három pontot gyűjteni, hazai pályán nem is lehet más az elvárás a csapattal szemben. Tiszteljük az ellenfelünket, remekül kezdték a szezont, s nem véletlen, hogy a tabella élén állnak, alaposan fel kell készülnünk belőlük. Viszont fontos kiemelni, hogy rajtuk is lehet fogást találni, fel kell törni a védekezésüket, erre pedig alkalmasnak tartom a csapatot, főleg annak tükrében, hogy a Paksnak és a Zalaegerszegnek három-három, a Gyirmótnak négy, míg a Nyíregyházának öt gólt lőttünk. Megvan tehát a potenciál a támadásainkban, így kell folytatni pénteken is, miközben még nagyobb odafigyeléssel kell védekeznünk, nagyon szeretnénk ugyanis végre egy kapott gól nélküli meccset produkálni. Mert nagyon jó, hogy viszonylag sokszor vagyunk eredményesek, de lehetnek olyan meccsek, amin nem lövünk hármat-négyet, akkor pedig a védekezéssel kell begyűjteni a három pontot.“

8. FORDULÓ
Október 1., péntek
20.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Október 2., szombat
14.45: Újpest FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport+)
17.00: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Október 3., vasárnap
14.15: Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
17.00: Paksi FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 7 6 1 12–6 +6 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–6 +8 15
3. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 7 2 2 3 18–14 +4 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 7 3 4 9–14 –5 3
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 5–14 –9 3

 

Legfrissebb hírek

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

Horváth Ferenc szerződését meghosszabbította az NB III-as Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:46

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00

NB I: a bajnoktól igazolt védőt az újonc Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.05.25. 10:43

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 20:05

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 19:36
Ezek is érdekelhetik