MTK: visszavonultatták Kanta József mezszámát

2021.08.09. 16:06
null
A korábbi középpályás által eddig viselt 19-es mezszámot a jövőben egyetlen játékos sem használhatja (Fotó: mtkbudapest.hu))
Mint ismert, Kanta József az elmúlt idényben visszavonult, és jelenleg az MTK NB III-as csapatának vezetőedzője. A korábbi középpályás a koronavírus-járvány miatt nem tudott az MTK-szurkolók előtt elbúcsúzni, ám erre a szombaton megrendezett, Honvéd elleni bajnoki előtt lehetősége nyílt, sőt a klub vezetősége visszavonultatta az általa eddig viselt 19-es mezszámot – olvasható a klub hivatalos oldalán.

 

A drukkerek egész szektoros drapériával készültek Kanta József – aki teljes futballkarrierjét az MTK Budapestnél töltötte – búcsúztatására. A tisztelettel a klub vezetősége sem maradt adós, hiszen visszavonultatták a 37 éves szakember által viselt 19-es mezszámot – így ezt a jövőben nem viselheti a egyetlen MTK-játékos sem.

A visszavonultatott mez mostantól az MTK valamennyi hazai mérkőzésén látható lesz a kapu fölött

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
16 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17